Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Ullmann Mónika

    színész

    Életrajz

    1973-ban született. Az Állami Balettintézet és a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után több meghatározó színházban is láthatta a közönség, többek között a Budapesti Operettszínházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban vagy a Veszprémi Petőfi Színházban. 2013-16 között a Miskolci Nemzeti Színház színésznője, 2017 óta szabadúszó, az Orlai Produkciós Iroda darabjaiban és a Terminál Workhouse előadásában látható. 2018 nyarán Kőszegen, ősszel pedig a Rózsavölgyi Szalon és az OPI egy-egy premierjében láthatja a közönség.

    "ezúttal egyértelműen bizonyítja, hogy micsoda sokszínű, kirobbanó energiájú, kitűnő beszédtechnikájú színésznő."
    Mónika gyermekkora óta szerepel filmekben és tv sorozatokban. Olyan rendezőkkel forgatott már nagyjátékfilmeket mint Gyöngyössy Bence, Kapitány Iván, Koltai Róbert, Kabay Barna vagy Tímár Péter. Az elmúlt években láthatta őt a nagyközönség a legnagyobb kereskedelmi csatornákon, legutóbb A Tanár című sorozat epizódszerepében mutatkozott be.

    "Játékából magából is sugárzik a figyelem, az amit és ahogy mondok átadására való figyelés."
    A színház mellett folyamatosan szinkronizál. Több darabban is megmutatta tánc- illetve énektudását. Nagy érdeklődéssel fordul a bútorrestauráláshoz, lakásfelújításhoz, ehhez kapcsolódott korábban sikeresen futó barkács műsora is.

     

    1991: Állami Balett Intézet
    1997: Színház és Filmművészeti Főiskola
    1994- József Attila Színház

    Fontosabb szerepek:
    Shaffer: Black Comedy (Carol Melket)
    Klaus Mann: Mefisztó (Carola Martin)
    Pozsgai-Nagy Tibor: Kölyök (Lucy)
    Spiró: Vircsaft (Csajóca)
    Romhányi: Hamupipőke (Aranyka)
    Duval: Francia szobalány (Phillis)
    Duval: Potyautas (Martin Be)
    Ephraim Kishont: Házasságlevél (Ajala)
    Kander-Ebb-Fosse: Chicago (Velma Kelly)
    Jacobs-Casey: Grease (Sandy)
    Gershwin-Ludwig: Crazy for you (Polly Backer)
    Szilágyi L.-Kellér D.: 3:1 a szerelem javára (Gingi)
    Horváth Péter: Kilencen mint a gonoszok (Áprilka)
    Ken Ludwig: Botrány az operában (Diana)
    Francis Veber: Balfácánt vacsorára! (Marléne)
    Marcell Archard: A bolond lány (Josefa Lantenay)
    H.Keroul-A.Barré: Léni néni (Gilberte)
    Oscar Wilde: Bunbury (Cecily Cardew)
    Hervé: Nebántsvirág (Denise)
    Feydeau: Egy hölgy a Maximból (Osztrigás Mici)
    Beaton: Mosolykommandó (Asha)

    Filmek:
    Az égigérő fű
    Szeleburdi család
    Az élet muzsikája
    Erőd
    Legyél te is Bonca

    Ullmann Mónika
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu