Portré
Lukács Sándor
Életrajz
Életpályája: Miskolcon született. 1972-től, a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése óta a Vígszínház tagja. Kiemelkedő színházi alakításai mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban szerepelt, és 5 verseskötete jelent meg.
Díjak:
1974-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1990-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1993-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt kapott. Háromszor nyerte el a Vígszínház Ajtay Andor-emlékdíját (1991, 1996, 2009). 2007-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjjal jutalmazták. Ugyanebben az évben megkapta a Prima Primissima Díjat is. 2009-ben neki ítélték a Bilicsi-díjat, illetve Pro Urbe Budapest-díjat kapott. 2013-ban Kiváló Művész elismerésben részesült, 2015-ben Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal jutalmazták. 2016-ban Kossuth-díjban részesült.
Képsorozatok
-
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét. -
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György