Portré
Kocsis László
színész
koreográfus
mozgás
rendező
Életrajz
KOCSIS LÁSZLÓ „SZÚNYOG”
Kocsis László a Szegedi Kortárs Balett tagja volt hat évig, azóta szabadúszóként táncol és koreografál. Számos a világban elismert kortárs koreográfussal dolgozott, készített koreográfiát a Vígszínháznak (A vörös postakocsi), a Duna Televízió számára Érzékeny töredékek címmel összművészeti előadást hozott létre, részt vett Kovács Gerzson Péter Tranzit című előadásában, és legutóbb bemutatta a Könnyeim hullanak, bár az esőben nem látszik… című előadását.
2004 nyarán ösztöndíjasként Japánba utazott a világ legjelentősebb butoh előadóművésze, rendezője, Tanaka Min mester meghívására. Három hónapig élt és tanult a hegyekben a mester farmján, és készült a Smiles in the forest című nemzetközi produkcióra, amelynek Tokióban volt a bemutatója.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét. -
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György