Portré
Hód Adrienn
Életrajz
Az OFF társulatról
Az OFF Táncszínházi Társulat 1995-ben alakult, Hód Adrienn művészeti vezetésével. Alapító tagjai, állandó előadói zömmel az Angelus Iván vezette Budapest Tánciskolának a ’90-es évek közepén végzett növendékei. A csapat élére Hód Adrienn állt, aki azóta számos koreográfiájával bizonyította, ott a helye az ország legismertebb táncművészei között.
A kezdetektől fogva minden évben készítettek néhány egész estét betöltő előadást és több szóló vagy duett műsort. A nagyelőadások egyben táncnépszerűsítő programok is, s már 7 éve működik a "városi levegő szabaddá tesz" elnevezésű programjuk, melynek lényege, hogy színházi térré alakítanak egy-egy közteret. Záratták már le a Paulay Ede utcát, léptek már fel középiskolai kémialaborban, és most másodszor készítettek koreográfiát a Kiscelli Múzeumban.
A társulat évente egy-két többszereplős, egész estés, táncszínházi produkcióval - Felmerülve, Rakéta, Requiem, Titi Táji Táncok, Fészek, Betonlótusz - illetve rövidebb szólókkal, kettősökkel - Alaba, Csók, Ibi, Képregény - jelentkezik. Az együttes egyik legnagyobb jelentőségű aktivitása az országszerte látható, táncnépszerűsítő program sorozat, melyekből 1997 óta több mint százat tartottak tizennyolc év alatti közönség előtt. A városi levegő szabaddá tesz /1999/ című, jelentős figyelmet keltő előadássorozatukban közel egy tucat, hely-specifikus előadást mutattak be Budapest kulturális, spirituális és történelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű pontjain. E programon kívül is előszeretettel játszanak rendhagyó terekben és helyszíneken; záratták már le a Paulay Ede utcát, léptek már fel középiskolai kémialaborban (Lux) és hajón, és készítettek koreográfiát a Kiscelli Múzeumban (Arborétum). Kasza Gábor és Hód Adrienn közösen jegyzi a Váró c. táncfilmet, melyet az OFF társulat és a Budapest Tánciskola tagjai táncolnak és a Budapesti Őszi Fesztivál keretében az EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztivál mutatta be 2005-ben. A társulat megalakulása óta számos társművészeti projektben vett részt, alkotótársaik közt filmest, képzőművészt, zenészt, iparművészt egyaránt találunk.
-
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét. -
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György