Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Cseke Péter

    színész igazgató átdolgozó játékmester színpadi változat társrendező író rendező szövegkönyv

    Életrajz

     

    1953. október 3-án születtem, Nagyváradon. Szüleim színészek voltak. 

    1972. felvettek a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Szinetár Miklós vezető tanár, és Babarczy László osztályába.

    1976-ban végeztem, és öt évig, a debreceni Csokonai Színháznak voltam tagja.

    1981-től a Madách Színház szerződtetett.

    1990-től egy évig a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződtem.

    1990-ben Jászai Mari-díjat kaptam.

    1991-től „szabadúszó” lettem.

    1992-től rendezek is (Madách Színház, Auersperg Theater Bécs, Karinthy Színház, Merlin Színház, Budapesti Kamara Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Turay Ida Színtársulat, Kecskeméti Katona József Színház)

    1992-ben a Madách Színház gyermek- és ifjúsági programjainak vezetője lettem.

    1994-től 1997-ig tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

    1999-2012-ig a Polgárok Pesthidegkútért Kulturális Egyesület elnöke voltam.

    2001-től 2005-ig a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára voltam.

    2005-től szinkronfilm rendezéssel is foglalkoztam.

    2006-ban feleségemmel együtt Bilicsi-díjat kaptunk.

    2006-ban édesapámról és rólam megjelent közös könyvünk: Színpadon a két Cseke

    2008-ban Klebelsberg Kunó-díjjal tüntettek ki.

    2008. augusztus 1-től a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lettem.

    2012-ben Vámos László-díjat kaptam.

    2012-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa doktorrá avatott. A DLA fokozat (Doktor of Liberal Arts) a Szabad Művészetek Doktora cím használatára jogosított. 

    2012-ben Szarvason, a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a legjobb rendezés díját kaptam.

    2013. januárjától a Keresztény Kulturális Akadémia tagja vagyok.

    2013. augusztusától újabb öt évre a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lettem.

    2014. januárjától a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé választottak.

    2014. március 15-én Nádasdy Kálmán-díjjal tüntettek ki.

    2015. július 15-től a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjává nevezett ki a Miniszter.

    2016-tól 2019-ig a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja voltam.

    2016-tól 2020-ig az NKA Színházi kuratóriumának tagjává neveztek ki.

    2016-ban Szarvason a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a legjobb rendezés díját kaptam.

    2016. szeptember 1-től A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának adjunktusa, az első éves színész osztály vezető tanára lettem.

    2017-ben a Kaposvári Egyetem docense lettem.

    2017-ben Megyei Príma díjat kaptam.

    2017-től a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságának tagja vagyok.

    2018-ban sikeresen pályáztam a Kecskeméti Katona József Színház igazgatói állására még 5 évre. Harmadik ciklus.

    2018-ban a Magyar Teátrumi Társaság alelnökévé választottak.

    2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választottak.

    2020-tól az általam vezetett színház megkapta a nemzeti színházi minősítést, így a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója lettem.

    2020-ban Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntettek ki.

    2020. augusztus 1. – 2025. július 31. időszakra a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagságát hosszabbította meg a Miniszter.

    2021-ben a Polgári Művelődésért Alapítvány Kuratóriumának tagja lettem.

    2021. március 15-én Kossuth-díjat vehettem át.

     

    A több mint 45 év alatt száznál több szerepet játszottam, ezek közül néhány:

    Színpadi szerepek:

    Debrecen 1976-81:

    Pathelin Péter prókátor (Pathelin) - 1976

    Bál a Savoyban (Musztafa bej) - 1976

    Hamlet (Horatio) - 1976

    Lila ákác (Csacsinszky), 1977

    Tíz nap szerelemért (Gracsov) 1977

    Anyegin (Anyegin) 1977

    Három nővér (Tuzenbach) 1977

    Kabaré (Konferanszié) 1978

    A diákbolondító (Parádi) 1978

    Figaro házassága (Figaro) 1978

    Nebáncsvirág (Floridor) 1979

    A sötét ház (Rudi) 1979

    Volpone (Mosca) 1979

    Kazimir és Karolin (Kazimir) 1979

    Házmestersirató (Herceg Pista) 1979

    Törtetők (Beniczky) 1979

    János király (Fattyú), 1980

    Cukorváros (Leonard) 1980

    Varsói melódia (Viktor) 1980

     

    Budapest Madách Színház, 1981-90:

    Jutalomjáték (Jud) 1981

    Meráni fiú (Herceg) 1981

    Noszty fiú esete Tóth Marival (Noszty Feri) 1981

    Makrancos hölgy (Tranió) 1982

    Csata (Kálmán) 1982

    Isten, császár, paraszt (Hohenzollern) 1983

    Macskák (Elvisz Trén) 1983

    Béla király (Márk) 1984

    A királynő katonái (Pip) 1985

    Töltsön egy estét a Fehér Rózsában (Büki) 1985

    Páratlan páros 1. (John Smith) 1985

    Caligula (Caligula) 1986

    Szent Bertalan nappala (Senior Lengyel) 1986

    A női partőrség szeme láttára (Milán) 1987

    Dr. Herz (Strasszer) 1988

    Vannak még kísértetek! (Alfredo) 1989

    Kétfejű fenevad (Több szerep) 1989

    Bond: Lear (Orvos) 1989  

    Szemenszedett igazság (Revalier bíró) 1990 stb.

     

    Nemzeti Színház 1990/91:

    Csongor és Tünde (Balga) 1990

    Sosem lehet tudni (Philip) 1991

    Jaj, apu…(Jonathan) 1991

     

    Madách Színház 1991-:

    Liliomfi (Liliomfi) 1991

    Társasjáték New Yorkban (David) 1995

    Isten pénze (Freddy) 1995

    Pletyka (Ken) 1998

    Mezítláb a parkban (Paul) 1999

    Kész komédia 1999

    Lugosi (Ed Wood) 2000

    Vacsora négyesben (Gabe) 2001

    Páratlan páros 2. (John Smith) 2002

    Kakukkfészek (Harding) 2003

    Koktél hatkor (Alex) 2006 stb.

     

    Karinthy Színház 1992-:

    Kakukktojás (Arnold) 1993

    Őrült nők ketrece (Albin) 1997

    Shakespeare: Harmadik Richárd (Richárd) 2000 stb.

     

    Más Színházakban 1981-:

    Júlia kisasszony (Inas) - Színház és Filmművészeti Egyetem 1981

    Mukányi (Kozák) Szentendrei Teátrum 1981  

    Csók (Király) Várszínházi esték Kisvárda 1982

    Uraim, csak egymás után (Fodrász) Városmajori Szabadtéri színpad 1983

    Hálószoba komédia (Trevor) Székesfehérvári Vörösmarty Színház 1993

    Öbölből vödörbe (Férfi) Tatabányai Jászai Mari Színház Népház 1993

    Gyertyafénykeringő - (Gaston) Klapka Sztárszínház 1994

    Várj, míg sötét lesz (Mike) Székesfehérvári Vörösmarty Színház 1995

    Székely János: Caligula helytartója (Probus) Nemzeti Színház 2002

    Békeffi: Janika (Fenek Jenő) Turay Ida Színtársulat 2003

    S. Maugham: Imádok férjhez menni (Freddy) Turay Ida Színtársulat 2003

    Békeffi: Az okos mama (Ervin) Turay Ida Színtársulat 2004

    Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Leo) Turay Ida Színtársulat 2004

    Letraz: Tombol az erény (Leonard) Turay Ida Színtársulat 2007

     

    Kecskeméti Katona József Színház:

    Nem ér a nevem (Eric Swan) 2010

    Vacsora négyesben (Gabe) 2010

    Család ellen nincs orvosság (Dr. David Mortimor) 2017

     

    Erkel Színház

    Puskás a musical (Sebes Gusztáv) 2020

     

    TV és film szerepek:

    A gonosztevő 1974

    Hátország (Péter) 1976

    II. Richárd (Henry Percy) 1976

    Cseresznyéskert (Jasa) 1979

    Hogyan csináljunk karriert? (Glumov) 1980

    Papucshős (Pubi) 1983

    Mint oldott kéve (Mednyánszky Sándor) 1983

    Gyertek el a névnapomra (Attila) 1983

    Erdő (Aljosa) 1983

    Corneville-i harangok (Grenicheux) 1983

    A rágalom iskolája 1983  

    Kertész kutyája - (Trisztán) 1984

    Megbízható úriember (Imre) 1984

    Legyen a vendégem 1985

    Gyalogbéka (Anti) 1985 - sorozat

    Kémeri (Z. Tóth) 1985

    Sartorius úr házai (Trench) 1985

    Egy szerelem három éjszakája (Viktor) 1986

    Canterville-i kísértet (Washington) 1987

    A nagy varázslat (Gennario) 1987

    Motorbicikli (Orvos) 1987

    Nyolc évszak (Zenthe Zsolt) 1987 - sorozat

    Lumpáciusz Vagabundus (Gyalu, az ács) 1988

    Csere Rudi (Rudi) 1988

    Sajtszínház (Sziporka) 1992

    Szemben a Lánchíd oroszlánja 1995

    Erdélyi dekameron (Szentgyörgyi Tamás) 1995

    7-es csatorna (Operatőr) 1999 – sorozat

    Igazából apa (Dr. Balla) 2010 stb.

     

    Önálló estek:

    Egy idealista emlékezéseiből (Csehov novellák)

    Kétszemélyes bolondságok (Hűvösvölgyi Ildikóval)

    Jó kedvet! (Hűvösvölgyi Ildikóval)

    Talán jó mégis az ember (Márai versek, Sára Bernadette-tel)

    Valaki útravált belőlünk (Ady versek, Sára Bernadette-tel)

     

    Rendezések:

    Felnőtt előadások:

    Shakespeare: Harmadik Richárd  

    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

    Szép Ernő: Vőlegény

    Ray Cooney: Páratlan páros

    Geyer-Katsher: Gyertyafénykeringő

    Fiersetin: Elvarratlan szálak

    Poiret: Őrült nők ketrece

    De Mello: Szárnyalás

    Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet

    Görgey Gábor: Wiener walzer

    Katajev: Bolond vasárnap

    Feydeau: A női szabó

    Békeffi: Janika

    Maugham: Dzsungel

    Békeffi: Az okos mama

    N. Coward: Vidám kísérte

    Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok

    Axelrod: Goodbye Charlie

    Csurka István: Döglött aknák

    Letraz: Tombol az erény

    Gábor Andor: Dollárpapa

     

    2008-tól Kecskeméten:

    Portner: Hajmeresztő

    Visky András: Megöltem az anyámat

    Rideg Sándor: Indul a bakterház

    Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja

    Tormay Cécile: A régi ház

    Agatha Christie: Az egérfogó

    Kocsis L. Mihály: Újvilág passió

    Németh Virág: Lesz vigasz?

    Ray Cooney: Páratlan páros 1. és 2.

    Peter Buckman: Most mindenki együtt

    Szente-Bolba-Galambos: Csoportterápia

    Poljakov: Párcsere

    Camoletti: Boeing, boeing

    Németh Virág: Borban él az élet

    Vajda-Bradányi: Pimasz angyalok

    Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság

    Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

    Molnár Ferenc: A testőr

    Francis Veber: Balfácánt vacsorára!

    Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról

    Madách Imre: Az ember tragédiája junior

    Donizetti: A csengő

    Fedinand von Schirach: Terror

     

    Madách Színház: Ray Cooney: Ne most drágám! 2019

     

    Erkel Színház:

    Szikora-Lezsák-Zsuffa: Az Ég tartja a Földet 2022

     

    Gyerek és ifjúsági előadások:

    Csukás-Darvas: Ágacska

    Juhász - Mericske: Feri világgá megy

    Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi

    Romhányi-Fényes: Hamupipőke

    Fábri-Gallai: Alice csodaországban

    Kästner–Aldobolyi: Emil és a detektívek

    Grimm-Pozsgai Zs.: Holle anyó

    Lázár E.: Négyszögletű Kerek Erdő

    Békés-Mericske: A kétbalkezes varázsló

    Presszer-Dusán-Horváth: Padlás

    Rossini-Németh Virág: És közben szól a dal

    Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán

    Méhes-Németh: Micsoda társaság!

    Donizetti-Németh: Manóvizsga

    Andersen-Németh: Hókirálynő

    Mozart-Németh: Túl az Óperencián

    Tóth Kata-Varga Huszti Máté: A jegesmedve szerelmese

     

    Tv film rendezés:

    Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja

    Tormay Cécile: A régi ház

    Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról

    Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia 2021.

     

    Megjelent CD-k, kazetták, lemezek:

    Sorsommá lett nagy szerelmem (Magyar költők szerelmes versei)

    Kőtörő fű (XX. századi magyar költők Istenes versei)

    Az Úr érkezése (XX. századi magyar költők Istenes versei)

    Talán jó mégis az ember (Márai Sándor versei)

    Valaki útravált belőlünk (Ady Endre versei)

    Történetek Ré országából (Óegyiptomi mesék, Sára Bernadettel)

    Útitársaknak (II. János Pál pápa válogatott versei)

    A. L. Webber: Macskák

    Müller-Tolcsvay: Dr. Herz

    Budapest, te csodás stb.

     

    Megjelent könyv:

    Cseke Péter: Színpadon a két Cseke (Életutak, pályaképek) 2006

    Cseke Péter

    Képsorozatok

    • Cseke Péter
      Cseke Péter
    • Cseke Péter
      Cseke Péter
    • Cseke Péter
      Cseke Péter
    • Cseke Péter
      Cseke Péter
    • Cseke Péter
      Cseke Péter
    • Cseke Péter
      Cseke Péter
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu