Portré
Bereczky Erzsébet
fordító
dramaturg
Életrajz
1956-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán. Pályafutását már tanulmányai alatt, 1954-ben kezdte a Miskolci Nemzeti Színházban. 1957-ben szerződtette a Nemzeti Színház, amelynek vezető dramaturgja lett. 2000-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt. A klasszikusok kutatása, gondozása mellett, a mai magyar drámák fáradhatatlan támogatója, a Nyílt Fórum dramaturgiai műhelyének egyik életre hívója volt, továbbá német és angol nyelvű színdarabokat fordított. Több mint negyven éves pályafutása során a legtöbbet Marton Endre, Major Tamás, Sík Ferenc és Iglódi István munkatársaként dolgozott. Munkáját 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetéssel ismerték el.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















