Valljuk be őszintén: mi is kinevetjük a Búsképű Lovagot, szánakozunk rajta - mégis szí­vünkbe zárjuk. Nem tudunk rá haragudni, bármit csinál, mert ő meri vállalni helyettünk is szí­vünk mélyén megbúvó álmainkat, vállalni a gyanútlan, naiv és tiszta harcot a Rosszal, ő az, aki a gúnykacajon át is harcol elképzelt igazáért, a Szépségért és az Erényért. Cervantes regényében megörökítette az örök álmodozót, a szélmalmokkal harcolót. A történet musical változatában a szerzők az írót, Cervantest is megelevenítik: ő kíséri végig La Mancha lovagját kalandjain úgy, hogy saját maga "bújik be" Don Quijote bőrébe. Egy személyben ketten járják végig az álmok, a hősi erények, a szerelem és megaláztatás útját a halálig. De Don Quijote nem halhat meg, az ember álmok és célok nélkül nem élhet, s mint ahogy a kis cseléd, Aldonza szívében megfogannak a Búsképű lovag álmai, mi is úgy rejtjük szívünk mélyén az örök Don Quijotét.