Egy mozdulatnyi káosz tér meg a világba, egy imbolygó bolygó kifut a pályájáról és egy nem e világi teremtmény a Földre érkezik. 

Fájdalmasan szép ábrándozás az elveszett ártatlanságról, kígyókról, rózsákról, folyton eloltott és folyton meggyújtott lámpákról, vulkánokról, majomkenyérfáról - mozgással, zenével, vizuálisan felspannolva, úgy, ahogy eddig még nem láthattuk és nem hallhattuk.

Mert jól csak a szívével lát az ember.

A kis hercegről

A kis herceget Antoine de Saint-Exupéry a második világháború alatt írja, amelyben pilótaként maga is részt vállalt. Bár első pillantásra (és a házi olvasmány-lista sugallatára) gyermekkönyvnek tűnik, a felnőttekhez is jelentős mértékben szól...

Az egyre inkább elidegenedő világban Saint- Exupéry úgy érezte, üzenete nem éri el máshogy a kortársait, csak ha a mindenkiben, feltételezhetően még élő, gyermekhez fordul.

Ma azt kérdezzük ezzel a szöveggel: milyen mértékben sikerült megőriznünk magunkban a tisztaságot és a hitet? Mert e történet lényege valóban nem felnőttekhez szól – sokkal inkább a gyermekhez, amely a felnőttekben él és amelyet még nem emésztett föl a felnőttvilág. Legalábbis reméljük...

Táborosi Margaréta, rendező

A színpadi magány megszelídítése

Az Újvidéki Színház előadása szélesebb nézőréteget céloz meg, akár tartalmas családi programként is ajánlható, hiszen mindenki érettségéhez képest fogja befogadni a látottakat. A történethez Kovács Adrián fiatal muzsikus szerzett zenét, ezek teszik még érzékenyebbé a szöveget. A dalok, a vizuális identitás A kis herceg által felvetett gyarlóságokra, rögeszmékre, kiútkeresésekre reflektálnak... Nem mesét készítettünk, nem is drámát – olyan ívet kerestünk, melyben a legegyszerűbben és legőszintébben szólal meg a regény örök érvényű mondanivalója. A próbafolyamat alatt meg kellett küzdenünk a mindenki számára ismerősen csengő mondatok karakteres és igaz megfogalmazásával. A térben elhangzó szöveget nem idézetként és emlékkönyvi sorokként kezeltük. A dramatizáció során kerültük a szöveg elmesélését, és a rövid párbeszédek- találkozások kőbe vésett sorrendjét. A felvillantott sorsok, emberi minőségek hű megjelenítésére törekedtünk a színészekkel, afféle színpadi magányok formájában. Röviden: megszelídíteni a lelkünk, az embereket magunk körül, egy kis nyugalmat találni, ahol erőre kapunk, ez a mi feladatunk, ez a darab feladata.

Góli Kornélia, dramaturg

Nem tehetek mást, mint „felkiáltójelezem” Antoine de Saint-Exupéry szavait: „annak a gyerek­nek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)” Nos, ajánlom ezt az előadást a gyerekeknek, mert még tudnak őszintén kérdezni és „Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek - mondta a kis herceg. - Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...” de ajánlom a fölnőtteknek is, mert érdemes lenne a következőn újra és újra elgondolkodni: „Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden... És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!”

Ferenc Ágota (a kis herceg szerepében)

A kis herceg olyan történet, amelyet mindannyian ismerünk, ezerszer is elolvastuk, tudatosan vagy akár tudat alatt mindannyian éljük és vágyunk a megértésére... Ha valaki netán nem olvasta, hát ismeri az emlékkönyvek lapjairól... Így mindannyiunknak megvan a saját szövegolvasata. Az én kis hercegem a kezdet kezdetén egy apró szikra, amely később lánggá növekszik és a legvégére maga lesz a fény. Ez a fény (hát van akár társadalmi, akár biológiai neme a világosságnak?) az inkarnáció felé vezető ösvény. Egy teljesülőfélben levő vágy. Amennyiben ezen az úton megyünk tovább, én katarzisban reménykedem. „Hát igen. Ennyi az egész.” – ezek A kis herceg utolsó szavai.