Pelsőczy Réka rendezése, az Én egy szemüveges kisfiú vagyok című eladás először látható a fővárosban. A Művészetek Völgyében kiugró sikerrel bemutatott produkció budapesti premierje az Új Színház nagyszínpadán!

\"Mi lesz ha nagy leszek?\" címmel dolgozatokat írattam Pest különböző iskoláiban 6-16 éves korig. Kíváncsi voltam, hogy lehet dokumentumokat felhasználva színházat csinálni úgy, hogy az szórakoztató legyen, s közben beszélni tudjunk arról hogy Mi van ha nagyok vagyunk?

(Pelsőczy Réka)

Kilenc ember ül velünk szemben. Férfiak, nők vegyesen. Magyarok, legalábbis annak tűnnek. Valahol 30 és 40 között. A legjobb ruhájukban vannak. Lábuk beásva a homokba. Fejüket az ég felé fordítják. Napoznak.
Így kezdődik az a képzeletbeli csoportterápia, amelyen megtudjuk, hogy kik ők, mi a nevük, foglalkozásuk, családi állapotuk, hova jártak általános iskolába, mi volt a jelük az oviban, minek öltöztek farsangon.
Rajtuk keresztül felidéződnek a 80-as évek tipikus, mindenki számára ismerős mondókái, dalai játékai, álmai, problémái, természetesen feldolgozott formában: kórusban, monológban, gyerekhangszeres zenélésben, mozgásban.

Az előadásban elhangzó szövegek kizárólag eredeti dokumentumok alkotják: dolgozatok, mai állás- és társkereső-hirdetések, személyes gyűjtések.

„Szinte tapintható az az öröm, nekibuzdulás, amellyel az előadás készült. Eredeti, gyerekek által írt szövegeket használtak föl hozzá. Felnőttek mondják gyerkőcök elképzeléseit, vágyképeit arról, hogyan is képzelik az életet. Látszik persze, hány évesek, de közben bizonyos gyermeki hangsúlyokat, gesztusokat használnak, és ez sajátos ellentmondásba kerül felnőtt voltukkal. A csemeték elképzelései viszont nagyon is tükrözik a felnőttek gyakran meglehetősen közhelyes, máskor irreális, a fantazmagóriák kategóriájába tartozó vágyait. Így igen jó görbe tükröt adnak arról a világról, amelyben élünk. A bejutásért közelharcot folytató publikum szinte másodpercenként nagyokat hahotázik, de néha elszorul a torka.\" Bóta Gábor