Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Tünet Együttes - Szabó Réka Társulata

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    A Tünet Együttes Amerikába megy

    Amerika felfedezte a Tünet Együttest.

    Halász Glória
    2014. szeptember 9.
    A társulat meghívást kapott New Jersey jelentős színházától, az Alexander Kasser Theatertől, ahol ősszel négy alkalommal, október 16-19. között játsszák Apropó című előadásukat. Szabó Réka, a társulat vezetője a Balassi Intézet meghívására az Abrons Arts Centerben, New Yorkban egy vetítéssel kísért beszélgetésen is részt vesz majd.

    A társulat meghívást kapott New Jersey jelentős színházától, az Alexander Kasser Theatertől, ahol ősszel négy alkalommal, október 16-19. között játsszák Apropó című előadásukat. A tengerentúli fellépés saját pályafutásuk és a hazai táncélet egésze szempontjából is különleges jelentőséggel bír. A világszerte ismert befogadó színházban a nemzetközi előadó-művészeti élet fontos szereplői fordulnak meg. Szabó Réka, a társulat vezetője a Balassi Intézet meghívására az Abrons Arts Centerben, New Yorkban egy vetítéssel kísért beszélgetésen is részt vesz majd.

    A két darabból álló, egyszerre drámai, humoros és személyes előadás nagyszínpadi verziójában az est második részét az alkotók a mozdulatokra reagáló, real-time videótechnikával gondolták újra.
    A produkciót az amerikai debütálás előtt egy alkalommal az Átrium Film-Színház közönsége is láthatja Apropó 2.0 – az amerikai turné „első állomása” az Átriumban címmel. Az előadás bemutatásában közreműködő partner a Nemzeti Táncszínház.

    Az est első darabja, az Ez mind én leszek egykor. Szabó Réka szólójában egyszerre van jelen a kislány, a középkorú nő és az öregasszony. Az előadó arra keresi a választ, hogy ki tudsz-e jutni a toronyból, amelybe 44 éves korodra zártad magad? Videó: http://youtu.be/vxc-x3z4ITA

    A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna szubjektív leltár, amelyben a társulat tagjai 7 évenkénti, valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig. Az előadás a holland Space Theatre alapítója, Ardai Petra workshopja alapján készült. Videó: http://youtu.be/I3g8d2rEfj4

    Az előadásban a Tünet Együttes alkotótársai Korai Zsolt, vizuális művész és Papp Gábor, programozó, mindketten a hazai real-time videó technológia élvonalbeli képviselői. A Tünet Együttes közönsége már a Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásban is találkozhatott az interaktív videotechnikával, amely segítségével a táncosok kapcsolatba léptek a vetített képpel. Az előadást a The Place-ben, Londonban is nagy sikerrel játszották, és a The Guardian kritikusa is elismeréssel nyilatkozott róla.

    Az Apropó 2.0 időpontja és helyszíne:
    2014. szeptember 29. (hétfő) 20:00 – Átrium Film-Színház (1024 Budapest, Margit krt. 55.)

    „(…) a Tünet Együttes a legszerethetőbb honi tánctársulat.” (Horeczky Krisztina, Népszabadság)

    „Rendkívüli.” (Luke Jennings, The Guardian)

    Alkotó-előadók: Szabó Réka, Cuhorka Emese, Gőz István, Szász Dániel
    Fény és tér: Szirtes Attila
    Jelmez: Szűcs Edit
    Smink: Károlyi Balázs
    Maszk: Haraszti Janka
    Interaktív technológia: Karcis Gábor, Korai Zsolt, Papp Gábor
    Külön köszönet: Földesi Bence, Furulyás Dóra
    Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Trafó Kortárs Művészetek Háza, MU Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, SÍN Kulturális Központ

    http://tunetegyuttes.hu

    Tünet Együttes

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu