Hegymegi Máté szerint fontos, hogy a generációjának tagjai, ha lehet, ne elmenjenek innen, kényszerből, inkább itthon tegyenek hozzá ehhez a szakmához. Igyekezzenek reflektálni arra, ami történik. De mindennap fölmerül, hogy van-e ennek értelme, tud-e a színház eléggé fontos kérdéseket feltenni, eléggé élesen reagálni? A kiváló rendezőt, aki nemrég vitte színre a Woyzecket a Szkéné Színházban, a közelmúltban Junior Prima-díjjal tüntették ki.

A Woyzeck töredékben maradt, ami lehetőséget ad arra, hogy szinte mindenki össze-vissza csereberélje a jeleneteit, hiszen nincs is tulajdonképpen igazi sorrend. Ez egyébként nyilván lehet vonzó is.

Sőt, nagyon komoly feladat: minden egyes döntés kapukat nyit, de sokkal inkább be is csuk. Egyszerűen muszáj olyan erősen átgondolt példánnyal, és olyan erős vizuális képpel az olvasópróbára menni, hogy ez előre hatalmas szerkesztést igényel.

Sokkal inkább, mint más daraboknál?

Igen, általában van egy ív, ott van a drámában az irány, és az ember eldöntheti, hogy mit szeretne ebből kiemelni, mi az, ami neki fontos és hogy azt merrefelé írja. De hogy a Woyzeck esetében hogyan pakolom össze a sorrendet, az már egy erős állítás kell legyen. Körülbelül másfél évig készítettük elő az előadás szövegét, és még az olvasópróba után is sok munka volt vele, hogy azt fejezze ki, amit mi szeretnénk. Sok munka volt, de élvezetes.

A kiszolgáltatottság most nyilván központi kérdés, és ez Büchner darabjának is legközpontibb kérdése.

Így van. Nagyon fontos, hogy mi az a közeg, ami ezt az embert körülveszi. Kik taszítják bele a gyilkos cselekedetbe vagy kik azok, akik nem veszik észre, hogy mi az, ami vele történik. Igen nagy a részvétnélküliség.

A teljes interjú az art7.hu portálon olvasható »»