A félkegyelmű
Majdnem 10 éve, 2015 júniusában volt utoljára Dosztojevszkij bemutató a Szkénében. A Bűn és bűnhődés után ezúttal A félkegyelműt vette elő Horváth Csaba rendező, amit november 29-én mutat be a Forte Társulattal:
„Van itt egy különös ember, aki mindenkibe belelát és jót feltételez. Ilyen ember nincs. Gyanús! De hiszen beteg. Félkegyelmű. Mit akar ez tőlünk? Miért bolygatja fel az életünket? Honnan jött és hová tart?” Horváth Csaba, az előadás rendezője
A regény központi kérdése: vajon a tökéletes jóság meg tudja-e menteni a velejéig romlott, pénz- és kéjsóvárgástól, tomboló indulatoktól és önzéstől szenvedő világot.
Az író így vallott a Bűn és bűnhődés mellett mindmáig legnagyobb hatású és legnépszerűbb művéről: „Egy tökéletesen szép embert szeretnék ábrázolni. De nincs ennél nehezebb a világon, különösen most… A szép az eszményi, de se a mi eszményünk, se a civilizált Európáé nincs még kidolgozva.…”
Dosztojevszkij Miskin herceg alakjában a tökéletes szépségű embert akarta megteremteni. A herceg Dosztojevszkij eszméinek megtestesítője, maga a megtestesült jóság, a szó legnemesebb értelmében, felsőbbrendű ember, aki azért jött, hogy fényt hozzon a világba. Mindamellett hús-vér, és főként csupa ideg-ember. A világ azonban félkegyelműnek, idiótának tartja, mert tisztaságával, naivitásával és betegségével – epilektikus rohamok gyötrik, mint az írót – sokszor komikusan hat. Azonban mégis nagy hatással van az emberekre, kizökkenti őket megszokott életformájukból, gondolkodásmódjukból.
„Azt mondják, olyan vagyok, mint egy gyermek, hogy én csak felnőtt voltomnál és arcomnál fogva hasonlítok a nagyokhoz, viszont fejlettségemre, lelkületemre, karakteremre, s talán eszemre nézve is serdületlen vagyok, s ilyen is maradok, ha hatvan évig élek is. Ezen én nevetek. Természetesen ez nem igaz. Hogy lennék én gyermek? Az igaz, hogy nem szeretek felnőttekkel, nagyokkal lenni, s ezt én már régen észrevettem. Nem szeretek, mert nem tudok. Bármit beszéljenek is velem, bármilyen jók legyenek hozzám, sohasem érzem jól magamat köztük, és mindig örülök, amikor kiszabadulok az én igazi társaimhoz. Az én társaim pedig a gyerekek, de nem azért, mert én magam gyerek lennék, hanem azért, mert valami rendkívül erős és boldog érzés vesz rajtam erőt, valahányszor velük találkozom. Mindig megdöbbent az a felismerés, hogy milyen rosszul ismerik a felnőttek a gyermekeket, még az apák és anyák is a saját gyermekeiket, pedig a gyerekeknek mindent el lehet mondani, mindent. Most én felnőtt emberek közé megyek. Lehet, hogy semmit sem tudok, de az bizonyos, hogy új élet kezdődik: becsületes és szilárd leszek, udvarias és nyílt, többet senki nem kívánhat tőlem. Talán majd unatkozom közöttük, és meglehet, hogy itt is gyereknek fognak nézni, legyen. Valamiért mindenki félkegyelműnek tart. Igaz, valamikor csakugyan annyira beteg voltam, hogy valóban annak tűnhettem, de hogyan vagyok én most félkegyelmű így, hogy tudom, hogy annak néznek? Micsoda rendszerem lehet nekem? Ha belépek valahová, azt gondolom magamban, hogy ezek most engem félkegyelműnek tartanak, pedig én okos vagyok...de hát ők ezt nem is sejtik.
Meglehet, hogy sorsom egészen megváltozik. Sokat hagytam ott, nagyon sokat, minden eltűnt." (részlet a darabból)
A társulat
A Forte Társulat Horváth Csaba rendező-koreográfus által 2005-ben alapított formáció. A Forte-előadások védjegye a szöveg, a mozdulatok, a képiség, a zeneiség egysége. A Forte egyedi formanyelve a karakterek belső világának, lelki történéseinek fizikális leképeződését mutatja meg a színpadon: a fizikum, a vizualitás megerősíti egy-egy karakter groteszkségét, tragikumát vagy épp humorát.
A félkegyelmű a tizedik koprodukciós előadásuk a Szkéné Színházzal. A nagy füzet 2013 óta töretlen sikerrel műsoron, a színikritikusok három díjra is jelölték. Az Irtás elnyerte a legjobb független előadás díját, míg Krisztik Csaba a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat kapta.