Éreztük már azt, hogy a családunkban, vagy a párkapcsolatunkban csak püffedünk és hízunk, egy másik férfi, vagy nő mellett pedig csonttá soványodunk? Mit szólnánk huszonöt kiló pluszhoz vagy mínuszhoz egyetlen repülőút alatt?



Ismerős, hogy híres énekesnek készülünk, és azon kapjuk magunkat, hogy átmenetileg a Brassó-Budapest büfékocsijában áruljuk a lejárt húst?



Miért ébred elfojthatatlan vágy bennünk valaki olyan iránt, aki cseppet sem a zsánerünk, ráadásul áthidalhatatlan kulturális távolságban él, például az északi sarkon?



Hogyan szeretkeznénk, ha űrhajósok lennénk, a súlytalanság állapotában?



Forgách András a mágikus valóság erős vizualitásával teremtette meg a 12 nő voltam univerzumát, melyet valószínűleg az inspirált, hogy a számára többé-kevésbé ismeretlennek, érzékinek ítélt női idegrendszer szerint kísérelt meg gondolkodni. A szövegek így varázslatosak, mégis hétköznapi problémákat dolgoznak fel, remek humorral fűszerezve. Ezek közül adjuk elő néhány nő különleges történetét, Albert Alpár álomszerű látványvilágában, könnyed átkötő dalokkal fűszerezve.



A produkciót a Magyar Dráma Napja hívta életre, amelyet - ragaszkodva a hajdani, 1883-as Az ember tragédiája-bemutató szellemiségéhez - egy kortárs magyar író tollából származó kortárs előadással ünneplünk.



„Igen, aljas módon megcsaltam Sanyit Jacques-kal, annak ellenére, hogy Sanyival teljes őszinteséget fogadtunk egymásnak, mégis megcsaltam, mert nem hiszek a teljes és kizárólagos őszinteségben; helyzete és esete válogatja.” (Habfürdő)



„Nyugtalan vagyok. Egy eszkimó férfi vett el feleségül.” (A madárkülsejű kutya, aki szereti a hazáját)



„Részemről akadály volt a házasságom és a két tinédzser gyerekem otthon, éppen a legkényesebb korszakukban, Tomnak viszont az az aprócska akadály állt az útjába a nagybeteg anyján kívül, akit imádott, hogy saját bevallása szerint előttem még nem is igazán volt nővel [...].” (Apró kozmikus félreértés)