Négy pályázó – három férfi és egy nő – felvételi beszélgetésre érkezik egy multinacionális vállalathoz, ahol kereskedelmi igazgatót keresnek. A korábbi szűrőkön már átjutottak – ez lesz az utolsó megmérettetés. A jelentkezőknek azonban a hagyományos interjú helyett meglehetősen szokatlan feladatokat kell megoldaniuk, melyek egyre bizarrabb és feszültebb helyzeteket teremtenek… Vajon mi mindenről hajlandóak lemondani, hogy megszerezzék az állást? Milyen erőfeszítéseket tesznek, meddig képesek elmenni ebben a harcban? Vannak-e tabuk, morális határok? S vajon mindenki az-e, akinek mutatja magát?



„A Grönholm-módszer ötletének alapja megtörtént esemény. Néhány éve egy madridi kukában megtalálták egy szupermarket-lánc személyzeti osztályán dolgozó alkalmazott feljegyzéseit azokról a nőkről, akik pénztárosi állásra jelentkeztek. A feljegyzésekben hemzsegtek a hímsoviniszta, idegengyűlölő, durva jellemzések („kövér, bögyös", „dagadt, külföldi", „sötétbőrű, azt sem tudja, hogyan kell kezet fogni", „sípoló hangú, tiszta idióta", stb.). Ez az alkalmazott, annak tudatában, hogy rá osztották a kiválasztás szent misszióját, felhatalmazva érezte magát, hogy ilyen önkényesen nyilatkozzon olyan emberekről, akiket egyáltalán nem ismert. Elképzeltem ezeket a szerencsétlen nőket, ahogy igyekeznek jó benyomást kelteni a cég előtt, és próbálnak a vélt elvárásoknak megfelelően viselkedni, készen akár kisebb megaláztatásokra is, csak hogy megszerezzék a munkát, amire szükségük van." (Jordi Galcerán)

„A darab a munkaerőpiac által generált konfliktusok és feszültségek szórakoztató és izgalmas röntgenfelvételét tárja elénk, amely egyúttal a napjaink társadalmában uralkodó hatalmi harcok, a vad versengések, a ťgyőzzön a jobbikŤ nyugtalanító, savanykás portréja is. Galcerán irigylésre méltóan beszéli a színpadi nyelvet, amely drámai feszültséggel teli; apró trükkjei és meglepetései éles logikával, tökéletesen illeszkednek a cselekménybe." (Sergi Belbel)

„A játék mint az emberi kapcsolatok metaforája – ami mindig jelen van a darabjaimban – A Grönholm-módszerben kizárólagos referenciává válik. A darab minden lehetséges szinten játék: a szereplők egymással játszanak, és a néző is annak a játéknak a része, amelyben ki kell találni a szereplők valódi kilétét, azt, hogy mi az igazság és mi a hazugság, ha egyáltalán különbséget lehet tenni. Minden feladat, amit a szereplőknek végig kell csinálni – akármilyen hihetetlennek tűnik –, valódi kiválasztási technika, utána lehet nézni a témával foglalkozó szakirodalomban. Ami a színpadon történik, az ezeknek a feladatoknak a végletekig való kiélezése, anélkül, hogy lepleznénk a helyzetekben rejlő komikumot, abszurditást vagy kíméletlenséget." (Jordi Galcerán)

A Grönholm-módszert 2003-ban mutatta be a barcelonai Teatre Nacional de Catalunya, ahol több évadon keresztül műsoron maradt. (A színre vitel Sergi Belbel nevéhez fűződik, aki íróként és rendezőként is meghatározó alakja a kortárs katalán színháznak.) A darabot azóta számos nyelvre lefordították, Spanyolországon kívül több európai és amerikai országban vitték színre, s ha hihetünk a becsléseknek, már egymilliónál is több néző láthatta. Az Új Színház-beli premier magyarországi ősbemutató, mint ahogy az volt Baksa Imre korábbi Galcerán-rendezése, a Dakota is.