-Az előadás eredetileg a Máthé Zsolt címet viselte, amely időközben megváltozott Baróthyra. Miért ez lett a végleges cím?

-Úgy gondoltuk, hogy megfelelőbb lenne, mert Máthé Zsoltot életének egy meghatározó szakaszában Baróthynak hívták a barátai. Egyébként Baróthy Lajos a magyar labdarúgó válogatott híres szövetségi kapitánya volt. De nem róla szól az este.

-Máthé Zsolt nagyon összetett személyiség: nemcsak színész, zenekarban is játszik és szövegeket ír. Az osztály egy másik, közös munkájának, a Krízis-dalestnek szintén ő volt a szerzője. Amikor először találkoztak, mi volt az, ami megragadta Önt Zsolt személyiségében?

-Felvételin találkoztam vele többször, mivel másodszorra vettük fel a főiskolára. Ő egy nagyon különös, furcsa fickó és a színház szereti az ilyen embereket. Látszott rajta az eltökéltség és a tehetség. A tehetség nehéz téma. Amikor felvételik vannak, akkor pontosan nem is lehet megnevezni, mi az: talán valami érdekesség, különösség. Megmutatkozási vágy hajtja azokat, akik a színművészetire jelentkeznek és remélhetőleg a felvételiztető tanár ráhibázik, hogy közülük ki a tehetséges és ki nem az. Zsoltról hamar kiderült, hogy milyen sokoldalú. Az, hogy szövegeket ír, különleges, plusz adomány és valóban jól megy neki, egyre több megbízást kap. Az, hogy a megmutatkozási vágy milyen formában ölt testet, akár több területen is, személye válogatja.

-Pontosan nem tudom megmondani az okát. A legfontosabb az, hogy fiatal, tehetséges emberekkel találkozom, dolgozom együtt és kevésbé öregszem.

-Ön szerint miért van az, hogy ez az osztály így együtt tudott maradni és továbbra is közös dolgokat képes létrehozni?

-Csak találgatni tudok. Már sokan feltették ezt a kérdést, nemcsak nekem, hanem az osztály különböző tagjainak. Leginkább Jordán Adél válasza tetszik, aki nagyjából azt mondta, hogy azért, mert „fennmarad a szexuális érdeklődés egymás iránt”. Ez persze vicces, s nem azt jelenti, hogy szabadosan élnének együtt, hanem azt, hogy az együttlét energiákat szabadít fel, mozgat meg. Szerencsés dolog, amit persze nem kell úgy elképzelni, hogy „Bezzeg ők azok! Ők aztán tényleg szeretik egymást!”. A színészet, az alkotómunka nagyon sok indulatot, feszültséget is termel, hiszen a színház a konfliktus művészete. Nem úgy kell elképzelni, mint valami boldogság kurzust, mert sokszor nagyon éles viták vannak. Nem szabad idealizálni. Ugyanakkor jól megvannak, képesek megfelelően elrendezni a dolgaikat. A zsámbéki éves, rendszeres találkozásban az is benne van, hogy most már tudjuk, hogy ez is a dolgunk. Onnantól, hogy elhatároztuk mindannyian, ez azzal jár, hogy néha áldozatot kell hozni, szabadságot vagy kecsegtető munkát feláldozni. Ebben van kötelességérzet és kell is, hogy legyen, mert nem lesz könnyű a maradék tíz év. Az alatt a pár nap alatt, amíg együtt vagyunk, létre kell hoznunk egy műalkotást. Rutinszerűvé nem válhat, mert akiről éppen előadást készítünk, mindig valami mást akar, más következik a személyiségéből. A mostani annyiban tér el az eddigiektől, hogy szinte minden mondata Máthé Zsolt írása. Kicsit olyan ez, mint egy alkotói est: közelkép a művész életének eltelt időszakáról, alkotásain keresztül.

-A zsámbéki együttlét előtt már gondolkodunk rajta. Az illető többször találkozik velem, azután közösen összejövünk tavasszal, majd nyár elején. Addigra nagyjából körvonalazódik valami, de leginkább ötletek vannak. Mindig az a lényeg, hogy köztük a különbségeket kell megmutatni, nem a hasonlóságokat. Az adva volt, hogy Zsolt alkotó, szövegíró és most nem mi beszélünk róla, hanem ő beszél. Nagyon sok a zene, tíznél több zeneszámmal. Az osztály tagjai zenélnek és Zsolt szövegeit éneklik. Mohai Tamás segít nekünk, akit már egy régebbi előadásunk kapcsán ismerünk. Keresztes Gábor elektronikus hangszereken játszik. Nyitrai László zeneszerző egy komplett kórusművet komponált, ennek a szövegét Molnár Gál Péter kritikáiból ollóztuk.

-Az AlkalMáté Trupp előadása minden évben az egyik legnagyobb érdeklődésre tart számot. Mi lehet  a siker magyarázata?

-Szerintem jó találmány, hogy egy osztály minden évben összejön, létrehoz valamit és ennek nem a gazdasági hasznát akarja behajtani. Nem üzletet csinál, hanem művészi alkotómunkára használja az időt. Ez látszik is, ami az emberek számára szimpatikus és vonzó. Szeretik az osztályt, mert mindannyian szeretnivaló emberek. Hagyománnyá vált, hogy jelen vagyunk minden évben. Ez már a hetedik előadásunk Zsámbékon, ebből a Baróthy a negyedik, amit az osztály egyes tagjairól készítettünk. Eddig, aki itt volt, mindig megfogadta, hogy a következő nyáron is eljön. Szaporodnak és sokszorozódnak az emberek. Mi a további oka? Többnyire ezek az előadások jól sikerülnek. Nem akarom elkiabálni, mert azt még nem tudjuk hogy a mostani milyen lesz. Amikor a közönséggel találkozunk, akkor értjük, érezzük meg, hogy mit csináltunk. Tapasztalataink szerint a nézők nagyon jól érzik magukat, remekül szórakoznak, sokat nevetnek. Érdekli az embereket a színházról való gondolkodás, az, hogy a színész és a színész élete a feldolgozandó dráma tárgyává válik. Aki járt már itt, legközelebb is visszajön.

-Sok sikert kívánok a bemutatóhoz!