A darab, ha lehet annak nevezni, Dosztojevszkij A félkegyelmű című remekművének „adaptációja”. Nem mindennapi változatról van szó. A kiváló lengyel rendező – nyilván önmaga számára készített – feldolgozása nem szokványos dramatizálása a regénynek. Az ilyen jellegű vállalkozások eredménye rendszerint nehézkes, epikus, a prózát, a regény sajátos hömpölygését és sokrétűségét reprodukálni akaró „csinálmány”, mely rendszerint hiányérzetet ébreszt a nézőben-olvasóban, hiszen a vállalkozás önmagában hordozza az ellentmondást, és képtelen egy teljesen más természetű műfajba gyömöszölni a regény gazdagsását, valamennyi cselekményszál és szereplő ugyanolyan összetett bemutatását, kibontását, mint ahogyan azt a regény, saját törvényszerűségei szerint teheti és teszi.
Wajda tisztában lehetett ezzel, és ezért vállalkozása öntörvényű művet eredményezett. Nem próbál a teljesség igényével nyúlni a regényhez, hanem egyetlen motívumra koncentrál – ami egyébként a Dosztojevszkij-mű főmotívuma. Darabjában kizárólag a két férfi főszereplő jelenik meg, no meg az a „motívum” (hiszen a drámában már nem élő szereplő), ami összeköti őket, és ami ezért kohéziós erőként tartja össze ezt a „furcsa párost” és válik címszereplővé: a nő, azaz Nasztaszja Filipovna. Azzal kezdődik a színpadi mű, amivel a regény véget ér. És innen, a végpontból visszafelé, flash-back technikával bontakozik ki a történet, ez a nem mindennapi, megrázóan gazdag „háromszög”. Izgalmas szellemidézés zajlik a színpadon, minden a két férfi által, a rendkívüli pillanat ihletettségében tárul elénk, koncentráltan, elementárisan, gyötrő-fájdalmas „lélektorna” során. Az emberi természetrajz plasztikus, gazdag, és drámaian izgalmas viszgálatának lehetünk részesei és tanúi, amely során a két résztvevő – és velük talán majd a néző is – lemerészkedhet a lélek legmélyebb bugyraiba.
A nem szokványos dramaturgiai bravúr nem szokványos színházi megoldásokat indukál, provokál – miközben rendkívül ökonomikusan lényegretörő. A megfelelő forma keresése izgalmas művészi vállalkozásnak, kalandnak ígérkezik.

a marosvásárhelyi Várban a Mészárosok-bástyájában mutatta be idén júniusban ezt az előadást a Yorick Kulturális Egyesület , melynek célja egy olyan fórum létrehozás, mely újfajta színt szeretne adni a marosvásárhelyi magyar kuturális életnek, de ennek határain kívül is egy újszerű, merészebb színházi gondolkodást szeretne meghonosítani.
Így írnak erről az egyesület tagjai: „Hisszük azt, hogy a közönséget nevelni kell és lehet, hisszük azt, hogy a közönség nyitott az újra, a másra. Ezért olyan stúdió vagy nem-konvencionális térben létrehozandó előadásokat tervezünk, ahol célként jelöljük meg a számunkra hagyományos vagy már elavult színházi nyelv megújítását. Előadásainkban tág teret szánunk a kísérletezésnek.
Célunk a marosvásárhelyi és erdélyi fiatal alkotók (színészek, rendezők, dramaturgok, képzőművészek, zenészek) terveinek, ambícióinak támogatása, kibontakozásuk segítése.”
Ennek egyik első példája ez az előadás.