Az előadás alapötletét egy korábbi munka adta. A diákok másodéves vizsgafeladatként Frank Wedekind A tavasz ébredése című darabjából készítettek jeleneteket. A darab a kamaszkorról, az első ráébredésekről, szembesülésekről szól. Szembesülést a saját szexuális vágyainkkal, szembesüléseket a „felnőtt világgal”, a szülők, a „teremtők” tökéletlenségével és hazugságaival, amelyek a színdarabban végül egy fiú öngyilkosságához vezetnek.

Az elemzések során elkezdtünk gyűjteni hasonló történéseket saját korunkból és a közelmúltból. Főként Magyarországról, de a világ más tájairól is. Elkezdtük azt kutatni, hogy mi is történik ma egy fiatallal, hogyan élnek, mik történnek velük és általuk, főleg pedig azt vizsgáltuk, miért is jut el oda egy fiatal, hogy eldobja magától az életet. Cikkeket gyűjtöttünk, internetes híreket vizsgáltunk. A téma szülte anyag hatalmasnak és átfoghatatlannak tűnt, ráadásként (vagy végső bizonyosságként) közvetlen környezetünkben, Kaposváron két gimnazista halálra kínozta s egy tóba dobta egyik osztálytársukat.

Ebből született a bölcsődal ötlete.

Megpróbáltunk végigkövetni egy képzeletbeli életet a születéstől a kamaszkori halálig. Nem egy ember történetét meséljük el, hanem stációkat látunk. Élethelyzeteket, néha monológokat, amelyek kronologikusan haladnak előre. Vagy a gyerekek, fiatalkorúak követnek el valamit, vagy velük történik meg valami. Noha minden történetnek, jelenetnek van valóságos alapja, egy hír, bírósági jegyzőkönyv, stb., mégsem dokumentum-drámát, hanem színházat látunk, hiszen végig azt kerestük, hogy ezeket a borzalmakat, többségében fájdalmas és csak nagyritkán az élet derűsebb oldaláról érkező történéséket hogyan lehet színházzá lefordítani.

Ez maga tananyag. Megérteni s megérezni azt, hogy az élet, amit minden színész, rendező, színpadi szerző magával hordoz s óhatatlanul felvisz a színpadra, belevisz a játékba, belesűrít a színpadi térbe és időbe, hogyan válik színházzá. Vagyis egész egyszerűen: Mi az, ami színházilag működik, érdekes vagy használható az úgynevezett Életből.

Több ilyesfajta előadás készült már Magyarországon, ezek közül kiemelkedik a Krétakör Színház által készített FEKETEország. (Némiképpen a keresendő formában és tartalmában ezt az előadást tekintettük kiindulópontnak s elérendő célnak is egyben.)

Rengeteg történetet választottunk ki és dolgoztunk fel. Családon belüli erőszak, pedofília, gyermekek közötti erőszak, a test mint árucikk, a „nagy bulik”, lerészegedések, s azok következményei, megerőszakolások, sexthing-elés, osztályon belüli kiközösítés stb. Látjuk a csecsemőjét megölő anyát, a pár hónapos babáját ököllel verő apát, a húgát férfiaknak kiszolgáltató 12 éves lányt, tanárverő és tanár által megvert diákot, vagy egy török családot, ahol a családi tanács úgy határoz, hogy élve eltemetik a leányukat mert az állítólag szóba állt egy fiatalemberrel.

A cél nem az elrettentés vagy a megértés, nem a kiútkeresés, de még csak nem is a „lásd ember itt élsz, s ezek történnek körülötted, tehát kicsit veled és általad is” moralizáló esztétizálása volt, hanem egyszerűen: a valóság színháziasítása. Az élet színháziasítása.