Színházak
Zsámbéki Színházi Bázis
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
Nagy Zoltán MihályA sátán fattya
- Tóth EszterTarpai Viktória
- ÉnekZanotta Veronika
- rendezőÁrkosi Árpád
- tervezőOndraschek Péter
- dramaturgÁrkosi Árpád
- zenei szerkesztőZanotta Veronika
- hangÁrkosi Szabolcs
A Pesti Vigadó Kamaraszínházában rendezett 2014-es ősbemutató, valamint számos határon túli és hazai vendégjáték után Zsámbékon is bemutatkozik Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című műve.
Bertha Zoltán irodalomtörténész egyik tanulmányában ezt írja A sátán fattyáról: „Az 1944-es szovjet megszállás tragédiáját és traumáját vetíti ki ez a különlegesen modernizált népi expresszionizmussal, drámai jajkiáltással, balladai, folklorisztikus vagy akár mágikus realizmussal, biblikus lamentációval, krónikás siratóénekszerűséggel töltekező nőregény, lírai monológszerű tudatregény, lélektanitörténelmi sorsregény, személyes és kollektív egzisztenciális krízisregény. Egy orosz katona által meggyalázott magyar falusi lány története, aki megszüli, majd keservesen ambivalens érzésekkel felneveli nem kívánt fiát, s ebbe a szörnyű tudathasadásos lelki folyamatba vegyül bele a »málenkij robot«, a kárpátaljai magyar férfilakosságot sok tízezrével haláltáborokba elhurcoló nagyhatalmi brutalitás és a magyar kisnépi kiszolgáltatottság egész megrendítő történelmi élményvilága és megjelenítése: nagy Szovjetunió, mi a fene, / ezer éve magyar föld ez, hogy jön ide az orosz határ, / csak nem itt akarnak maradni végleg, hát / milyen jogon; »kapós ez a szerencsétlen vidék, mindenkinek fáj rá a foga, akadna már a torkukon egyszer«; „miért nem maradhat magyarnak a magyar / saját hazájában, / az orosz pedig a magáéban, / egyik se különb a másiknál (…) miért kell ez a kis hegyaljai vidék az oroszoknak, / enélkül is akkora az országuk, akár a fél világ (…) többhöz több kell, / ezért veszik el a másét, a gyengébbét; »mindig születnek elvetemült emberek, hatalmak (…) a hazug, a gonosz / mihelyt lelepleződik, máris új arcot ölt, elámít, gúzsbaköt, vérünket veszi megint, nincs mentség, Heródesek kezében vagyunk« – hangzanak ezek a máig érvényes és a mindennemű hódító erőszakosságot tisztán meg- és elítélő változatos kesergések. A regénytörténet azután trilógiává szélesedett a Tölgyek alkonya és A teremtés legnehezebb napja című művek által, amelyekből kiderül, hogy miképpen szenvedték hosszú évtizedeken át a kommunizmus kártételeit a meggyötört kárpátaljaiak."
A regény színpadi átdolgozásának ötletadója Ács Margit író, irodalomtörténész volt, ő ajánlotta Árkosi Árpád rendező figyelmébe ezt a hiánypótló alkotást. A mű ősbemutatója a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának kezdeményezésére 2014 novemberében volt a Vigadó Kamaratermében
Nagy Zoltán Mihály műve balladákat idéző történetmondásával, siratóénekszerűségével nem a reményvesztést sugallja, hanem látni és emlékezni tanít, a kárpátaljai magyarok megmaradásának alapkérdéseire felel. Tóth Esztert a kiemelkedően tehetséges kárpátaljai színésznő, Tarpai Viktória játssza, sorsának "kísérője" Zanotta Veronika színésznő.
A monodráma főszereplőjét Tóth Esztert a Kárpátaljai Megyei Drámai Színház (Illyés Gyula Színház) rendkívüli tehetségű fiatal színésznője, Tarpai Viktória alakítja. A színművész a hősnőhöz hasonlóan a mai napig falun él (onnan jár el „játszani" a világ különböző tájaira). Talán ennek is köszönhető, hogy Tarpai Viktória a mű balladisztikus-folklorisztikus veretességét autentikusan képes közvetíteni. Tehetsége, kora, az esendő emberi állapotokat megrendítő módon jeleníti meg a színpadon. (A színművész 2013-ban a legígéretesebb fiatal színésznő díját kapta Árkosi Árpád által rendezett Üvegcipő főszerepéért.)
„Nagyanyáink, nagyapáink meséltek róla; vannak rokonaim, akiket ez érintett. Valahányszor játsszuk, mindig átéljük… Fájdalmas és fontos része ez a kárpátaljai magyarságnak. Tudnia kell róla a fiatalságnak és mindenkinek. Sokat lehet belőle tanulni” (Tarpai Viktória)
Forrás: MMA / Gózon Gyula Kamaraszínház