Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Székesfehérvári Vörösmarty Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Új helyszínen a Koronázási Szertartásjáték

    Kun László élete és koronázása az Aranybullánál

    2020. augusztus 16.
    Ezúttal IV. Kun László története elevenedik meg Szikora János rendezésében Sarádi Zsolttal, a Vörösmarty Színház új társulati tagjával a címszerepben.

    Augusztus 21-23. között az Aranybulla környéke is megtelik a színház különleges atmoszférájával, hiszen több mint háromszáz fős nézőtérrel ott épül fel a Koronázási Szertartásjáték színpada.

    A 2020-as év sok szempontból rendhagyó. A pandémiás helyzethez alkalmazkodva a Koronázási Szertartásjátéknak is új helyszínt kellett keresni, hogy a hagyomány ne törjön meg. A Vörösmarty Színház idén a szertartásjátékot a korábbiakhoz képest jóval kisebb nézőtér előtt, de a már megszokott művészi minőségben valósítja meg teljes egészében kormányzati támogatásból.

    Szerencsére Székesfehérvár több olyan szakrális hellyel is rendelkezik, amely méltó ahhoz, hogy bemutassuk királyaink életét. Ezúttal az Aranybulla emlékműnél elevenedik meg IV. Kun László kalandos, egyben tragikus élete. A hagyomány szerint az emlékműnek otthont adó Csúcsos-hegyen hirdette ki II. András a király és a nemzet jogait, kötelezettségeit és a nemzeti kiváltságokat rögzítő bullát.

    A helyszín kiváló lehetőség arra, hogy másként képzeljük el a színházat, hiszen a domboldalban csak vertikális színpadot lehet építeni. Szikora János, az előadás rendezője a középkori misztériumszínpadokhoz hasonlította a megvalósuló háromszintes teret. A legalsó szinten Kun László hétköznapi élete, vívódásai, középen a szakrális elem – maga a koronázás -, végül, de nem utolsósorban, a felső egy spirituális szint az óriásbábokkal, hiszen az egyben az Árpád-házi ősök jelenlétére utal.

    „Ez az Árpád-ház alkonya. Kun László megpróbál rendet teremteni a szétzilált országban, és nem sikerül neki. Kudarcának egyik oka ellentmondó személyisége. Egy nagyon nehéz gyerekkor után tele van szélsőségekkel, rendet is akarna, de le is rúgná magáról a rendet. Akarja téríteni a kereszténységet, ugyanakkor tetszik neki a kunok pogány vallása is. Mindeközben nem egyszerűsíthetjük le a jellemét. Nem tudja, hogy mi a helyes, és egy ponton túl el is veszíti vezérlő csillagát. Ez az a pont, ahol széthullik ez az ember, és vele együtt az ország is.”

    Koronázási Szertartásjáték-rajongó nézőink már megszokhatták, hogy az előadások címszerepeit egy-egy karizmatikus színész kapja. Ez idén sem lesz másképp, ezúttal a Vörösmarty Színházhoz frissen szerződött Sarádi Zsolt játssza Kun László szerepét. „Gyerekkoromban olvastam a Lidérckirály című, Kun László életéről szóló regényt, ami meghatározó élmény volt számomra. László egy kettős személyiség, nem egyértelműen jó vagy rossz, és ilyet mindig izgalmas játszani.” – nyilatkozta a színész.

    A további szerepekben Szikora  Ármin Jánost, Mihályi Győzőt és Varga Gabriellát láthatjuk.

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Székesfevérvár Pelikán terem
    • Kozák András Stúdiószínpad

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu