Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Merész, szerencsés vállalkozás

    Báthory Éva
    2012. november 30.
    Az évad második nagyszínpadi bemutatója Bertold Brecht Kurázsi mama és gyermekei című, már klasszikussá (sőt iskolai tananyaggá!) vált, Vargyas Márta által színpadra állított darabja. (Báthory Éva beszámolója a társulat sajtótájékoztatójáról)

    A színháztörténet egyik legjelentősebb alakjának számító Brecht egyik késői, érett drámája a szatmári színpadon. Amint Bessenyei István igazgató fogalmazott a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón: merész, de szerencsés vállalkozás, egy kezdő, tehetséges rendező lehetősége a bizonyításra. A társulatnak meg arra, hogy minden tagja színpadra lépjen, fiatalok, idősek egyaránt. S amiért a csapatszellem erősítésén kívül is szerencsésnek mondhatóak: van egy Lőrincz Ágnesük a főszerepre, amelynek eljátszására Erdély–szinten nem sok színésznő lenne alkalmas.

    Stier Péter, Lőrincz Ágnes, Bessenyei István és Bessenyei Gedő István a társulat sajtótájékoztatóján
    Stier Péter, Lőrincz Ágnes, Bessenyei István és Bessenyei Gedő István a társulat sajtótájékoztatóján

    Bessenyei Gedő István dramaturg hangsúlyozta: a darabot Brecht a második világháború idején írta és — bár cselekménye a harmincéves háború alatt játszódik — bármilyen volt vagy eljövendő háború terében érthető igazságokat mond ki. Háborúról, halálról és túlélésről, arról, hogy vergődő emberek legjobb szándékkal hozott döntései hogyan téveszthetnek célt, torkollhatnak tragédiába. És az üzenet mindig rólunk, nekünk szól. Bármelyikünk, bármikor járhat így.

    Csodálatos szerep — vallja Lőrincz Ágnes Kurázsi mama alakjáról. Ez az asszony az élet katonája, egy világban, ahol a béke csak a háború pillanatnyi szüneteként van jelen. Nincs ideje nyafogni, érzelegni. Keménynek látszik, egy jó szava nincs gyermekeihez, de meghalni is kész lenne értük. Csupa szeretetből tesz mindent, hogy őket „és a kocsit” átmentse, a túlélés lehetőségét, illetve anyagi biztonságot teremtsen számukra — és éppen ezáltal öli meg, teszi tönkre. Évszázadokkal ezelőtt, vagy napjainkban? Alakja átível több háborún, koron. Mi itt mindegyiknek elszenvedői voltunk, következményeiket a génjeinkben hordozzuk. Politikai vagy egyéb döntéseinkkel mi juttattuk a világot oda, ahová! Ezt nem lehet nem vállalni, de érzelgősségbe fúlni hagyni sem. A többiek? Szeretek egy ilyen fiatal csapattal dolgozni, izgalmas az ő szemükkel látni dolgokat. És jó érzés segíteni nekik eligazodni a hétköznapok néha szárnyaikat nyeső helyzetei, tényei között — összegzi Lőrincz Ágnes.

    Szatmári Friss Újság

    Kapcsolódó linkek

    • Báthory Éva beszámolója a Szatmári Friss Újság weboldalán
    • Kurázsi mama és gyermekeiKurázsi mama és gyermekei

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu