Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Nyíregyházán vendégszerepel a Világjobbítók

    2013. május 19.
    A nagysikerű debreceni vendégjáték-sorozatot követően a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban is bemutatja társulatunk a Tasnádi testvérek által jegyzett Világjobbítók című kortárs drámát.

    A nyíregyházi színház meghívására 2013. május 21-én, kedden 19 órától társulatunk újra Magyarországon vendégszerepel a Világjobbítókkal. Mint ismeretes, az itthon és a debreceni Csokonai Színházban is komoly sikernek örvendő előadás rendezője a nyíregyházi színház igazgatója, Tasnádi Csaba, a darab szezője pedig testvére, Tasnádi István, akit a kortárs magyar drámaírás kiemelkedő egyéniségeként tart számon a szakma.

    „Mint azt bizonyára sokan tudják, a nyíregyházi színházzal hagyományosan jó a kapcsolatunk. Már a rendszerváltást követő első évtizedben is számos együttműködés született a két színház között, ezt a kedvező viszonyt pedig az elmúlt évek során még szorosabbra fűztük a két intézmény között. Tasnádi Csaba nevéhez az elmúlt évadok két, nagysikerű szatmári bemutatója is köthető: a Malacbefőtté és a Világjobbítóké (mindkettő Tasnádi István darabja). A két intézmény több alkalommal is közösen pályázott különböző forrásokra, egy ilyen pályázatnak köszönhetően jöhet létre a következő évad egyik fontos produkciója is, melyet szintén Tasnádi Csaba rendez majd. Az idéi évad elején a két intézmény vezetői egy közös együttműködési nyilatkozattal erősítették meg ezt a határokon átnyúló kapcsolatot. Fontos célunk, hogy ez az együttműködés ne pusztán az intézményeink számára, hanem a két színház közönsége számára is érzékelhető hozadékkal járjon, például kölcsönösen megismerhessék a partnerintézmény néhány legsikerebb előadását is. Ennek az együttműködési folyamatnak fontos állomasa ez a mostani nyíregyházi meghívás is, amely révén most a debreceni nézők után a nyíregyháziak is láthatják a Világjobbítókat, amelyet már csak azért is nagy öröm számukra is bemutatni, mert a szatmári és debreceni tapasztalataink alapján az idei évadunk egyik legkedveltebb előadásának számít.” - fogalmazott Bessenyei Gedő István, társulatunk PR-vezetője.

    A Világjobbítók eleven, vérbő, nyelvileg bravúros, dialógusaiban feszes dráma, amely csupán alapszerkezetében emlékeztet a Don Quijote sztorijára, ám mindenestől kortársi fogantatású komédia. A szerző könnyedén emeli át drámába a búsképű lovag s fegyverhordozója figuráját, ám áthelyezi őket magyar környezetbe, a kilencvenes évek végének rendszert váltott, balkanizálódott miliőjébe, szövegeiket telíti az ezredvég lepusztult hadováival, a cselekményt átszövi virtuális és valóságos erőszakkal, a játék vizuális terére pedig rávetíti az interaktív média fantasztikus és öldöklő képeit.
    A Világjobbítók megejtő humorral és iróniával mutatja be az elképesztően lepusztult, balkanizálódott viszonyokat, a barbarizálódott külvilág hiszterizált mindennapjait. A gyilkos és frivol játékok mégis valamiféle derűt sugároznak: a viszonyokon felülemelkedni képes ember szikár – ámbár némiképp anakronisztikus – optimizmusát.
    Előadásunk arról beszél, hogy a kulturális hagyományait elveszítő ember óhatatlanul lecsúszik és erkölcsileg talajtalanná válik. Az élő tradícióhoz való makacs ragaszkodás pedig, még ha néha megmosolyogtatóan naivnak tűnik is, a szellemi túlélés egyetlen lehetséges útja és forrása. A négyszáz éves mítosz kortárs újragondolása ezt a folyamatosságot tükrözi.

    A Harag György Társulat PR-irodája

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu