Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Magyarország legrangosabb kortárs drámafesztiválján szerepelt a Harag György Társulat

    2017. április 3.
    Idén immár harmadik alkalommal kapott meghívást a debreceni Csokonai Nemzeti Színház DESZKA (Debreceni Színházi Kerekasztal) Fesztiváljára a Harag György Társulat. A Visky András által írt és rendezett Pornó című előadást 2017. március 31-én, pénteken, magyarországi idő szerint 21:30-tól láthatta a debreceni közönség a Víg Kamaraszínházban.

    Magyarország legrangosabb kortárs drámafesztiválját immár tizenegy éve rendezi meg a debreceni színház, és az idén Visky András kolozsvári drámaíró, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője volt a seregszemle egyik, úgynevezett „házi bölcse” és a fesztivál díszmeghívottja. A program három előadása is kötődik nevéhez, kettőnek írója, kettőnek pedig rendezője.
    Az előadást követő szakmai beszélgetésen Árkosi Árpád rendező, drámaíró felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy egyre több a hasonló, valódi élethelyzetekre épülő előadás, amelyek nagyon fontos helyet foglalnak el a kortárs magyar színházi palettán. „Örvendetes, hogy egyre több olyan előadást látni manapság, amely a lokális identitást erősíti: egy hely vagy régió történeti és kulturális kontextusára reflektál. Ilyen értelemben is fontos, hogy ez a darab a történetet ihlető helyszínre, városba tért vissza a szatmári előadás által” – fogalmazott Árkosi, a DESZKA egyik „házi bölcse”.
    Láposi Terka színházpedagógus arról értekezett, mennyire hiteles előadást láthatott a DESZKA közönsége, hiszen a dokumentarista jellegű produkciónak valóban sikerült megértetni a nézőkkel az 1980-as évek Romániájának embertelen világát.
    Nánay István kritikus, egyetemi tanár azt méltatta, mennyire egységes és elementárisan erős előadást sikerült színre vinnie Visky Andrásnak, illetve kiemelte a térinstalláció szerepét és fontosságát, azt, hogy a dokumentarista jellegű kiállítás történeti anyaga párbeszédbe kerül az előadás fikciójával.
    Az erdélyi magyar színházak közül a Harag György Társulat mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vett részt a fesztiválon.

    Albert Csilla, Antal Attila
    Albert Csilla, Antal Attila
    Fotó: Czinzel László

    A Harag György Társulat Pornó című előadása idén meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színház által szervezett IV. MITEM Fesztivál (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) programjába, illetve április folyamán két alkalommal a kolozsvári színházban is vendégszerepel. A produkció a magyar fővárosban 2017. április 20-án látható majd a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

    a Harag György Társulat PR-osztálya

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu