Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    A négyszögletű kerek erdőt mutatja be a Harag György Társulat

    2016. április 7.
    Az idei színházi évad negyedik gyerekeknek szóló előadását mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2016. április 9-én, szombaton, 11 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán.

    A Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című meseregénye alapján készült előadás Kányádi Szilárd, a társulat színész-rendezője vitte színre. Bessenyei Gedő István társulatigazgató a bemutatót megelőző sajtóbeszélgetésen elmondta, az alkotócsapat olyan előadást hozottlétre, amelyet nem csak a gyerekek, hanem az őket kísérő felnőttek is élvezhetnek, hiszen több, nekik szóló utalás is található benne. „Azt gondolom, ezek a történetek alapvetően felnőtteknek íródtak, de Lázár Ervin művészetében az a csodálatos, hogy a gyerekek számára is könnyen érthető módon szólaltatja meg az emberi jellemekkel felruházott, alapvetően állati alakokban megjelenített szereplőit” – fűzte hozzá Kányádi.

    Az előadás alapjául szolgáló szövegkönyv dramaturgiai munkái Bertóti Johanna m. v. nevéhez fűződnek, és ő írta a produkcióban elhangzó dalok szövegeit is, amelyekhez zenei vezetőként Moldován Blanka szerzett zenét, aki a szereplők sminkjeit is elkészítette. A felvételek a szatmárnémeti Blue Sound zenei stúdióban készültek Simion Barnuțiu hangmérnök irányításával. A látvány Fornvald Gréti munkája, a koreográfus pedig Györfi Csaba volt, az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán.

    A produkció egyébként meghívást kapott az idei évadban a Pécsen megrendezésre kerülő Pécsi Családi Színházi Fesztiválra, ahol gyermek- és ifjúsági előadásokat látogathat a közönség.

    *

    A Négyszögletű kerek erdő egy mágikus hely. Itt megszűnik a Szomorúság és mindenkit olyannak fogadnak el amilyen. Ezen a helyen nincs jelentős fontossága annak, hogy valaki másképp látja a világot, vagy, hogy valamiben tehetséges, másban pedig félszeg. Csak az őszinte érzelmeknek, gondolatoknak és szavaknak van igazán létjogosultságuk ezen az erdei „varázs”-tisztáson. És, ha néhanapján be is férkőzik a félelemből, butaságból, önzésből és kishitűségből fakadó irigység, rosszindulat, nagyképűség és harag, akkor is győzedelmeskedik az igazság, mert nincs annál nagyobb erő a Földön.

    Fotó: Czinzel László

    Az előadásra belépők elővételben kaphatók minden hétköznap 10 és 17 óra között a színház Horea úti jegypénztárában, illetve a biletmaster.ro internetes jegyértékesítő oldal segítségével, valamint előadás előtt a helyszínen is beszerezhetők.

    a Harag György Társulat PR-osztálya

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu