Színházak
Szabadkai Népszínház
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
- 1985/1986
- 1984/1985
- 1983/1984
- 1982/1983
- 1981/1982
Végel LászlóNeoplanta
- rendezőUrbán András m.v.
- koncepcióUrbán András m.v.
- díszlettervezőUrbán András m.v.
- jelmeztervezőMarina Sremac m.v.
- dramaturgGyarmati Kata
- zeneszerzőAntal Attila m.v.
- fényMajoros Róbert
- hangBíró TamásLukács Attila
- sminkPászti Ágnes
- ügyelőBíró Alekszandra
- rendezőasszisztensFerenc Judit
- a rendező munkatársaLénárd Róbert
A produkció Végel László azonos című regényének felhasználásával jött létre, és valós életünk inspirálta
Van ez a város, ez az Újvidék.
Vagy Novi Sad. Vagy Neusatz. Vagy Mlada Loza. Vagy Neoplanta.
Így írta meg a történelmet aranypennájával Mária Terézia.
Utcák, terek, a Duna, emberek, népek, huszonhat nemzet, kirobbanóan növekvő épületek, sötét parkok, falfirkák, a gyűlölet divatbemutatója. És a vér. Vér az aszfalton, vér a közismert éttermekben és kocsmákban, vér maszatolódik a Duna jegén és jughurt csorran a Báni palota ablakain.
Neoplanta.
Egy város identitása, foltokkal.
Végel László író: Vajdasági és európai regényíró és esszéista, újságíró és kritikus, magyar nyelven ír, de a szerbek is olvassák, munkatársa volt a Polja és az Új Symposion folyóiratoknak, szerkesztette a Magyar Szó művelődési rovatát, számos elismerést kapott, többek között a Magyar Köztársaság Kossuth-díját, a régió magyar Pulitzer-díját. Könyvei többek között: Egy makró emlékiratai, Dupla expozíció, Wittgenstein szövőszéke, Judit és más drámák… Műveit több európai nyelvre is lefordították. Most történik meg másodszor, hogy drámáját az Újvidéki Színház is bemutatja. Judit című műve 2002-ben az Újvidéki Színházban nagy sikert aratott a közönség és a kritikusok körében egyaránt.
Urbán András, rendező: Zentán nőtt fel, Újvidéken szerzett diplomát, ma a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, Szerbia egyik legjobb színházának az igazgatója. Az elmúlt tíz évben forradalmasította a vajdasági színházat, nyugodtan mondhatjuk, hogy megalapozta egy új vajdasági színház poétikáját és esztétikáját. Rendezett Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Nišben, magyarul és szerbül, továbbá a régióban bolgár, szlovén és román nyelven.
Urbán és az előadásaiban játszó művészek, alkotók számos elismerést kaptak a hazai és környékbeli fesztiválokon többek között a Könyökkanyar az Urbi et orbi, a Dogs and drugs, a Marat the Sade a Banović Strahinja, a Gyászoló család című előadásokért… Aktuális sikerdarabját, a Koštanát a szabadkai Népszínház Szerb Társulata játssza.
A rendező szavai: Az előadás szövegének 80 százaléka Végel László tollából került ki. Gyarmati Kata és én megérzéseink alapján választottuk ki a regényből a 20. század történéseire vonatkozó legjelentősebb részleteket, azokat a momentumokat, amelyek Neoplanta más aspektusát mutatják meg. A legfontosabb az volt, hogy rávilágítsunk azokra a problémákra, amelyek általában Újvidékhez és Vajdasághoz kötődnek: a multikulturális közösséghez való viszonyulásra, a nemzeti, többségi és kisebbségi, akár szexuális, értelmiségi, vagy művészi orientációk közötti különféle eltérésekben és az ezzel való szembesülésben találhatók. Esetünkben nem csupán a regény újrakomponálásáról van szó, hanem egy másfajta szerkesztésről is, ami lehetővé teszi, hogy új színpadi történések szülessenek, ez pedig teret nyit a közönséggel való értekezésre. A Neoplanta című előadás állandóan komuniklál majd az újvidékiekkel.
Én személyesen több szakaszbam éltem meg Újvidéket... Valamikor a kilencvenes években magányos egyetemistaként, amikor nekem Újvidék Saigonra hasonlított, tele katonákkal, az akkori eseményekkel. Később, amikor ismét találkoztam vele, arra kérleltem ezt a várost, hogy fogadjon be, hogy hozzunk létre valamilyen pozitív kapcsolatot. Mind hordozunk magunkban valamiféle fogalmakat, pozitív előítéleteket, amelyek a korábbi idők során keletkeztek, és nehezen fogadjuk el, hogy a magunkban ápolt kép egy korábbi élményanyag képe, és hogy a városról alkotott korábbi elképzelés többé már nem létezik. Illetve csak nyomokban. Egyrészt már az újabb uralkodó felfogás a meghatározó, persze nem csak az új politikai felfogásokra gondolok. Másrészt előrelépni csak azok az emberek tudnak, akik képesek szembesülni a valósággal, esetünkben a városunk valóságával. Az előadás azonban nem csak a városról szól, illetve nem csak Végel regénye alapján mesél a történelem egy részletéről. Egy más mese is rejlik már benne, amely serkenti az ember létezését szolgáló újabb térség kialakulását. Mi ezt a térséget multikulturális közegként ismerjük, de ideje, hogy megismerkedjünk azzal a képpel is, amely nem ezt a multikulturalitást mutatja. Olykor eldicsekszünk a multikulturalizmus és az interkulturalitás fogalmaival, ha mondjuk ezekre a fogalmakra van szükségünk - például az EU-val kapcsolatban. De, ha az igazi Újvidékről akarunk beszélni, azonnal felmerül a kérdés: melyik is az az igazi Újvidék. Ezek azok a pokoli körök, melyeket meg kell járni… Körülöttünk, bennünk és az igazság érzéséhez viszonyítva. Igen, ezzel kell foglalkozni még akkor is, ha nem kellemes. Nem hivatkozhatunk örökkön azoknak az embereknek a felelősségére, akik ebben a romantikus kapcsolatban vannak Újvidékkel.
A regényíró szavai:A város használhatósága
Tragikus bűn? Lezuhanunk, Csak elmosódik a határvonal a bűn és az arcátlanság között. Kiszolgáltattuk magunkat a történelemnek, és azt hisszük, hogy büntetlenül megússzuk. Tisztességesebb beismerni, hogy elveszítettük sorsunkat, bűnhődünk, mivelhogy sorstalanul szeretnénk boldogulni.