A történet középpontjában egy lecsúszott külvárosi polgárcsalád maradéka:anya és két lánya, meg a körülöttük élő férfiak viszonya áll. Végletes egymásra utaltsággal kapaszkodnak egymásba, miközben gyilkolják - a szó átvitt, és a szó szoros értelmében is egymást. Kapcsolatuk a gyilkos és az áldozat szimbiózisa. Gyűlölnek és szeretnek, egyikük sem képes változtatni azon ami van, egyikük sem képes elhagyni azt a poklot, melyben élnek - holott megtehetnék - csupán csak magukra kellene ölteni a kabátjukat és ki kellene sétálni az ajtón, ami mindig nyitva áll. Ha van is olykor, aki elmenekülne, mindig visszatér.

A darab érdekességét a “képtelen vagyok valamin változtatni, ami rossz,
pedig pontosan tudom, hogy változtatnom kellene” -jelenség kínzó aktualitása adja. Mi mindig kétszer lépünk ugyanabba a folyóba!
A színdarab voltaképpeni aktualitását az adja, ahogyan a történet szereplôi egymáshoz, az eseményekhez viszonyulnak: semmit sem morális alapon értékelnek, nem mondják, hogy jó vagy rossz valami, csak azt mondják “nekem hasznos, vagy haszontalan” . Nem valamiféle erkölcsi értékrend irányítja tehát döntéseiket, hanem a haszonvágy.

Az elôadást 16 éven aluliaknak nem ajánljuk!