Eszelős akarás és munka
Szász Jánosnak két emlékezetes rendezése is volt Gyulán, a Baal és a Marat
Itt nincs semmi beidegződés, semmi megszokott, unalmas, pállott hangulat. Eszelős akarás és munka van. E nélkül nincs is színház. Élvezzük és érezzük egymást.
- Sok és sokféle feldolgozás
született már a
Lear királyból. Milyen
gondolatokra inspirálta
önt? Személyesen mi
köti a drámához?
-Amióta foglalkozom a darabbal, egyre több dolog köt hozzá. Minden munkában egy olyan heggyel állok szemben, aminek nem látom a csúcsát, vagyis egy saját utat járok meg, ami segít ahhoz, hogy magam is megismerjem a drámát. Azt gondolom, hogy a Lear király abszolút a mai korról szól. Rettenetesen veszélyes és züllött korban élünk, melyben saját hibáinkból, privát bűneinkből is le tudunk csúszni. Lear egy olyan ember, aki rengeteg bűnt
követett el, de a legnagyobbat szemünk láttára: elherdálja mindazt, amit életében megszerzett. Nem "csupán" egy országot és a hatalmat, hanem sorsokat, embereket, akiket ő teremtett, akikért felelős. Ez Lear lecsúszás-története, ugyanakkor egy hosszú út, amelyen a király szegényekkel, bolondokkal, bűnösökkel találkozik, olyanokkal, amilyenekkel mi magunk is, és elkezdi meglátni, megszeretni őket. Rájön, hogy ő is tud szeretni… Ez tulajdonképpen Isten megtalálásának az útja.
- Ennek a felismertetéséhez a címszereplő karaktere kulcsfontosságú. Andorai Péter betegsége miatt Derzsi János vette át a főszerepet. Ez változtat-e az eredeti koncepción?
- Ők mindketten nagyformátumú színészek, akik egész másképp viselkednek a színpadon, de ugyanazzal a szenvedéllyel szólnak hozzánk. Ugyanaz az igazságmondás és ennek keresése jellemzi őket. Andorai Péter és Derzsi János a két legnagyobb jellemszínész, az ők hitelességükkel nem lehet gond. Az előadás koncepcióján, külső képein ugyan kellet változtatni, de hogy érdemes-e, vagy így-e, vagy máshogy kellene ugyanoda érkezni… Nos, a dolgok igazsága nem a darab mozgalmasságában vagy statikusságában rejlik, hanem abban, hogy a színészek mennyire képesek a történetet egyszerűen és világosan
elmondani.
- A próbákon ehhez milyen rendezői eszközökkel segíti hozzá, illetve irányítja a színészeket?
- Azzal segítem őket, hogy hiszek bennük, hogy ők is higgyenek magukban. És nagyon fontos a kíváncsiság. Elég kíváncsi ember vagyok, nem egy diktáló, aki pontosan elmondja, hogy egyik lépést a másik után milyen szögben kell megtenni. Érdekel, hogy ők milyen megoldásokat kínálnak, és ezzel együtt igyekszünk minél mélyebbre hatolni egy-egy jelenetben. Így én is közelebb tudok kerülni a színészek személyiségéhez, ha engedik, és én mindig örömmel lopok ebből. Figyelem őket. A többi meg, nem tudom, hogyan működik… Úgy látom, mindenki egyet akar, csupa - magára és egymásra - kíváncsi színész! És számomra ez a fajta próbafolyamat sokkal többet jelent egy állandó kőszínházi társulatnál. Itt nincs semmi beidegződés, semmi megszokott, unalmas, pállott hangulat. Eszelős akarás és munka van. E nélkül nincs is színház. Élvezzük és érezzük egymást.
- Egyfajta újraértelmezésre számíthat a néző?
- Amikor az ember kézbe vesz egy verset, egy drámát - jót vagy rosszat, ez esetben a világ egyik legjobb drámáját -, az mindig egy új értelmezés, egy adaptáció: amikor mi, meg én, meg Ladányi Andrea másfél-két órában elmondjuk a világról, amit magunknak akarunk elmondani és reméljük, hogy az emberek kíváncsiak lesznek rá.
- Shakespeare-re 400 éve kíváncsiak az emberek… Ön szerint mi halhatatlanságának a titka?
- Pontosan az, hogy mindig mai tud lenni. Shakespeare- en keresztül nemcsak úgy lehet beszélni, hogy modernül adjuk elő - ez nem is tudom, mit jelent - hanem úgy is, hogy érezzük: a történet mindig a mi történetünk. Az is fantasztikus Shakespeare drámáiban, hogy minden
szerepnek megvan a maga útja, a Lear királyban különösen. Minden egyes kicsi szerepnek megvan az utazása, hogy pontosan honnan indul, miken keresztül és hol végzi be. Ez fantasztikusan le van írva ebben a brutális drámában.
- Már két sikeres rendezése is volt Gyulán, milyen emlékei vannak a városról, a várszínházról, az itteni közönségről?
- Rettenetesen élveztem a Gyulát. Rendkívül nyitott várossal találkoztam, és olyan befogadó közönséggel, amilyennel sehol máshol Magyarországon, talán még Nyíregyházán volt ilyen élményem a közönséggel. Egyszer egy forró, zárt strandon, egyszer egy szerelőcsarnokban
nézte végtelen türelemmel, figyelemmel és fogadta be a mi hangosan elmondott, néha kesze-kusza mondatainkat. Nekem Gyula mindig boldogságot jelentett. Rengeteget dolgozhattam itt Sík Ferenccel, Harag Györggyel, Szinetár Miklóssal és nagyon sokat tanultam tőlük. A családom is velem volt. Nekem a kedvenc városom.
Gyulai Várszínház
-Amióta foglalkozom a darabbal, egyre több dolog köt hozzá. Minden munkában egy olyan heggyel állok szemben, aminek nem látom a csúcsát, vagyis egy saját utat járok meg, ami segít ahhoz, hogy magam is megismerjem a drámát. Azt gondolom, hogy a Lear király abszolút a mai korról szól. Rettenetesen veszélyes és züllött korban élünk, melyben saját hibáinkból, privát bűneinkből is le tudunk csúszni. Lear egy olyan ember, aki rengeteg bűnt
követett el, de a legnagyobbat szemünk láttára: elherdálja mindazt, amit életében megszerzett. Nem "csupán" egy országot és a hatalmat, hanem sorsokat, embereket, akiket ő teremtett, akikért felelős. Ez Lear lecsúszás-története, ugyanakkor egy hosszú út, amelyen a király szegényekkel, bolondokkal, bűnösökkel találkozik, olyanokkal, amilyenekkel mi magunk is, és elkezdi meglátni, megszeretni őket. Rájön, hogy ő is tud szeretni… Ez tulajdonképpen Isten megtalálásának az útja.
- Ennek a felismertetéséhez a címszereplő karaktere kulcsfontosságú. Andorai Péter betegsége miatt Derzsi János vette át a főszerepet. Ez változtat-e az eredeti koncepción?
- Ők mindketten nagyformátumú színészek, akik egész másképp viselkednek a színpadon, de ugyanazzal a szenvedéllyel szólnak hozzánk. Ugyanaz az igazságmondás és ennek keresése jellemzi őket. Andorai Péter és Derzsi János a két legnagyobb jellemszínész, az ők hitelességükkel nem lehet gond. Az előadás koncepcióján, külső képein ugyan kellet változtatni, de hogy érdemes-e, vagy így-e, vagy máshogy kellene ugyanoda érkezni… Nos, a dolgok igazsága nem a darab mozgalmasságában vagy statikusságában rejlik, hanem abban, hogy a színészek mennyire képesek a történetet egyszerűen és világosan
elmondani.
- A próbákon ehhez milyen rendezői eszközökkel segíti hozzá, illetve irányítja a színészeket?
- Azzal segítem őket, hogy hiszek bennük, hogy ők is higgyenek magukban. És nagyon fontos a kíváncsiság. Elég kíváncsi ember vagyok, nem egy diktáló, aki pontosan elmondja, hogy egyik lépést a másik után milyen szögben kell megtenni. Érdekel, hogy ők milyen megoldásokat kínálnak, és ezzel együtt igyekszünk minél mélyebbre hatolni egy-egy jelenetben. Így én is közelebb tudok kerülni a színészek személyiségéhez, ha engedik, és én mindig örömmel lopok ebből. Figyelem őket. A többi meg, nem tudom, hogyan működik… Úgy látom, mindenki egyet akar, csupa - magára és egymásra - kíváncsi színész! És számomra ez a fajta próbafolyamat sokkal többet jelent egy állandó kőszínházi társulatnál. Itt nincs semmi beidegződés, semmi megszokott, unalmas, pállott hangulat. Eszelős akarás és munka van. E nélkül nincs is színház. Élvezzük és érezzük egymást.
- Egyfajta újraértelmezésre számíthat a néző?
- Amikor az ember kézbe vesz egy verset, egy drámát - jót vagy rosszat, ez esetben a világ egyik legjobb drámáját -, az mindig egy új értelmezés, egy adaptáció: amikor mi, meg én, meg Ladányi Andrea másfél-két órában elmondjuk a világról, amit magunknak akarunk elmondani és reméljük, hogy az emberek kíváncsiak lesznek rá.
- Shakespeare-re 400 éve kíváncsiak az emberek… Ön szerint mi halhatatlanságának a titka?
- Pontosan az, hogy mindig mai tud lenni. Shakespeare- en keresztül nemcsak úgy lehet beszélni, hogy modernül adjuk elő - ez nem is tudom, mit jelent - hanem úgy is, hogy érezzük: a történet mindig a mi történetünk. Az is fantasztikus Shakespeare drámáiban, hogy minden
szerepnek megvan a maga útja, a Lear királyban különösen. Minden egyes kicsi szerepnek megvan az utazása, hogy pontosan honnan indul, miken keresztül és hol végzi be. Ez fantasztikusan le van írva ebben a brutális drámában.
- Már két sikeres rendezése is volt Gyulán, milyen emlékei vannak a városról, a várszínházról, az itteni közönségről?
- Rettenetesen élveztem a Gyulát. Rendkívül nyitott várossal találkoztam, és olyan befogadó közönséggel, amilyennel sehol máshol Magyarországon, talán még Nyíregyházán volt ilyen élményem a közönséggel. Egyszer egy forró, zárt strandon, egyszer egy szerelőcsarnokban
nézte végtelen türelemmel, figyelemmel és fogadta be a mi hangosan elmondott, néha kesze-kusza mondatainkat. Nekem Gyula mindig boldogságot jelentett. Rengeteget dolgozhattam itt Sík Ferenccel, Harag Györggyel, Szinetár Miklóssal és nagyon sokat tanultam tőlük. A családom is velem volt. Nekem a kedvenc városom.