Szimfonikus hangverseny
Szimfonikus hangverseny, Vezényel: Daiszuge Szoga (Japán), Hegedűn közreműködik: Florin Ionescu-Galaţi
Vezényel: Daiszuge Szoga (Japán)
Hegedűn közreműködik: Florin Ionescu-Galaţi
MŰSORON:
Gioacchino Rossini: A sevillai borbély nyitány
Niccolo Paganini: 1. számú hegedűverseny
Felix Mendelssohn-Bartoldy: IV. Szimfónia
FELIX MENDELSSOHN-BARTOLDY (1809-1847)
Vegyes keresztény-zsidó hagyományokat őrző gazdag családban született német zeneszerző, a XIX. századi német romantika vezető alakja. 1809. február 3-án született Hamburgban. Családjában nemzedékek óta fontos volt a művészet és a kultúra. 1811-ben Berlinbe költöztek, itt bontakozott ki a gyermek Mendelssohn rendkívüli tehetsége. Mestere Zelter volt, aki a muzikális kisfiút Goethének is bemutatta. A húszas évek elején már általános feltűnést keltett kompozícióival, és tizenhét esztendős korában megalkotta bámulatra méltó remekművét, a Szentivánéji álom nyitányát. Gyakran zongorázott és vezényelt a nyilvánosság előtt. Az ő elévülhetetlen zenetörténeti érdeme Bach Máté-passiójának előadása 1829-ben. Ettől az időponttól számítjuk Bach eme művének reneszánszát és a régizenei mozgalom kezdetét. Ugyanabban az évben külföldön is járt Mendelssohn: Angliában, Skóciában, majd Bécsben, Pozsonyban, Itáliában, Párizsban. 1835-ben a lipcsei Gewandhaus zenekar vezetője lett, itt halt meg 1847. november 4-én.
Lipcsei évei alatt alkotta Paulus, majd Éliás című oratóriumát, a Szentivánéji álom kísérőzenéjét és versenyműveit. Mendelssohn zenéje a romantika érzelmes, idilli világképének harmonikus kifejezője, stílusa mértékadó és lekerekített, dallamvilága áradóan gazdag. A �szöveg nélküli dalok� instrumentális lírájának éppoly kulturált és ihletett mestere, mint amilyen avatott megszólaltatója a német erdők mesevilágának, koboldjai, tündérei, lidércei költészetének.
(forrás: www.fidelio.hu)
GIOACCHINO ROSSINI (1792-1868)
Pesaróban született, muzsikus családban. Tizenhárom éves korában már apja mellett játszott színházi zenekarban, tizenöt éves volt mikor komponálni kezdett, és huszadik életévében országszerte ismert zeneszerző lett.
Rossini legendásan lusta volt, de bámulatos sebességgel tudott komponálni. Több operáját (például a Sevillai borbélyt is) kevesebb mint egy hónap alatt írta, mert csak akkor fogott munkához, amikor már nagyon közeledett a határidő. Az anekdota szerint egyszer az ágyában fekve komponált és leejtett egy kottalapot. Ahelyett, hogy lehajolt volna érte, inkább újra leírta a hangjegyeket, mert mint mondta ez kényelmesebb volt neki, mint lehajolni. Erre büszke volt, szívesen mesélt lustaságáról és gyorsaságáról szóló történeteket.
Rossini gyakran átvett részleteket saját korábbi műveiből, de néha más zeneszerzőktől is. Legtöbbször a szorító határidő miatt, bár Rossini sosem csinált problémát a plagizálásból. Ezt akkoriban más zeneszerzők is megtették, pl. Bellini vagy Verdi is, de kétségtelenül Rossininél volt a legjellemzőbb. A Sevillai borbély híres nyitánya eredetileg az Aureliano Palmirában című operához készült, innen kis módosítással átkerült az Angliai Erzsébetbe és végül a Sevillai borbélyban is megtalálhatjuk. Volt egy süteményes üvege amiben a zenei ötleteket gyűjtötte. Ha éppen nem volt munkája vagy bármikor ha volt egy kis szabadideje írt egy nyitányt, amit később felhasznált az operáiban. Ezért van, hogy nyitányai zeneileg nem kapcsolódnak szorosan a darabhoz, olyan motívumokat is használt, ami a darabban később egyátalán nem jelenik meg.
Operáinak hangvételét a könnyedség jellemzi, az utókor vérbeli vígoperaszerzőként tartja számon. Számára a zene inkább a siker, mint a metafizikai tartalom miatt volt fontos, de ez nem azt jelenti, hogy ne írt volna remekműveket. Humora, elapadhatatlan dallaminvenciója és biztos formaérzéke soha nem hagyta el Rossinit. Operanyitányai önálló darabokként is megállják a helyüket, többnyire nem is kapcsolódnak szorosan a műhöz, inkább a közönség és a zenészek bemelegítésére szolgálnak és ebben a funkciójukban felülmúlhatatlanok.
(forrás: www.wikipedia.hu)
NICCOLO PAGANINI (1782�1840)
A mai értelemben vett hangszeres virtuozitás első, soha utol nem ért mestere Genovában született, ahol apja egy hajóstársaság szerény részvényese volt. Mint lelkes zenerajongó és tehetséges mandolinjátékos, fiának ő maga adta az első hegedűleckéket. Két évvel később a San Lorenzo székesegyház karnagya, Giacomo Costa folytatta a tanítást, és 1793-ban, kilencéves korában Paganini már nyilvánosság előtt is fellépett. Tanulmányait Parmában, Alessandro Rolla irányítása mellett folytatta tovább. 1797-ben indult első hangversenykörútjára, 1801-ben azonban visszavonult a szerepléstől, mert beleszeretett egy előkelő hölgybe. Az idill 1804-ig tartott, ekkor visszatért Genovába, ahol komoly munkába kezdett: gyakorolt és komponált. A következő évben Napóleon húga kinevezte piombói udvari karmesterévé. 1828-ban mutatkozott be Bécsben, kápráztató sikerrel, majd bejárta Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, Bajorországot, Poroszországot; 1831-ben Párizsban vendégszerepelt óriási feltűnést keltve, innen Londonba vitt útja, majd Skóciában és Írországban adott hangversenyeket. 1834-ben visszatért Olaszországba: élete utolsó éveiben élvezhette mindazt a vagyont és világhírt, amit mozgalmas pályája során szerzett. Ötvenhét éves korában Nizzában hunyt el.
Műveinek értéke nagyrészt abból fakad, hogy azokat Paganini maga játszotta, és a maga �boszorkányos�, �sátáni� hegedűtechnikájára méretezte. Ennek az előadásmódnak igazi varázsa a leírt kottából nem könnyen elevenedik meg, és középszerű hegedűs hiába is próbálkozik felidézésével. A hangszeres virtuozitásnak ez a foka már túlnőtt a hegedű négy húrján és eszménnyé magasodott: Schumann, Liszt, Brahms ezt az eszményt kívánta a zongora adottságainak megfelelően átvenni, felismerve Paganini hangszertudásában a mély zeneiség egyik forrását. Paganini szólóhegedűre írt Capricciói valóban a hangszerjátéknak olyan bravúros fokát követelik meg, mint a maguk korában Scarlatti zongoraszonátái - ugyanakkor zenei szempontból is méltó követői ezeknek.
(forrás: www.fidelio.hu)
Hegedűn közreműködik: Florin Ionescu-Galaţi
MŰSORON:
Gioacchino Rossini: A sevillai borbély nyitány
Niccolo Paganini: 1. számú hegedűverseny
Felix Mendelssohn-Bartoldy: IV. Szimfónia
FELIX MENDELSSOHN-BARTOLDY (1809-1847)
Vegyes keresztény-zsidó hagyományokat őrző gazdag családban született német zeneszerző, a XIX. századi német romantika vezető alakja. 1809. február 3-án született Hamburgban. Családjában nemzedékek óta fontos volt a művészet és a kultúra. 1811-ben Berlinbe költöztek, itt bontakozott ki a gyermek Mendelssohn rendkívüli tehetsége. Mestere Zelter volt, aki a muzikális kisfiút Goethének is bemutatta. A húszas évek elején már általános feltűnést keltett kompozícióival, és tizenhét esztendős korában megalkotta bámulatra méltó remekművét, a Szentivánéji álom nyitányát. Gyakran zongorázott és vezényelt a nyilvánosság előtt. Az ő elévülhetetlen zenetörténeti érdeme Bach Máté-passiójának előadása 1829-ben. Ettől az időponttól számítjuk Bach eme művének reneszánszát és a régizenei mozgalom kezdetét. Ugyanabban az évben külföldön is járt Mendelssohn: Angliában, Skóciában, majd Bécsben, Pozsonyban, Itáliában, Párizsban. 1835-ben a lipcsei Gewandhaus zenekar vezetője lett, itt halt meg 1847. november 4-én.
Lipcsei évei alatt alkotta Paulus, majd Éliás című oratóriumát, a Szentivánéji álom kísérőzenéjét és versenyműveit. Mendelssohn zenéje a romantika érzelmes, idilli világképének harmonikus kifejezője, stílusa mértékadó és lekerekített, dallamvilága áradóan gazdag. A �szöveg nélküli dalok� instrumentális lírájának éppoly kulturált és ihletett mestere, mint amilyen avatott megszólaltatója a német erdők mesevilágának, koboldjai, tündérei, lidércei költészetének.
(forrás: www.fidelio.hu)
GIOACCHINO ROSSINI (1792-1868)
Pesaróban született, muzsikus családban. Tizenhárom éves korában már apja mellett játszott színházi zenekarban, tizenöt éves volt mikor komponálni kezdett, és huszadik életévében országszerte ismert zeneszerző lett.
Rossini legendásan lusta volt, de bámulatos sebességgel tudott komponálni. Több operáját (például a Sevillai borbélyt is) kevesebb mint egy hónap alatt írta, mert csak akkor fogott munkához, amikor már nagyon közeledett a határidő. Az anekdota szerint egyszer az ágyában fekve komponált és leejtett egy kottalapot. Ahelyett, hogy lehajolt volna érte, inkább újra leírta a hangjegyeket, mert mint mondta ez kényelmesebb volt neki, mint lehajolni. Erre büszke volt, szívesen mesélt lustaságáról és gyorsaságáról szóló történeteket.
Rossini gyakran átvett részleteket saját korábbi műveiből, de néha más zeneszerzőktől is. Legtöbbször a szorító határidő miatt, bár Rossini sosem csinált problémát a plagizálásból. Ezt akkoriban más zeneszerzők is megtették, pl. Bellini vagy Verdi is, de kétségtelenül Rossininél volt a legjellemzőbb. A Sevillai borbély híres nyitánya eredetileg az Aureliano Palmirában című operához készült, innen kis módosítással átkerült az Angliai Erzsébetbe és végül a Sevillai borbélyban is megtalálhatjuk. Volt egy süteményes üvege amiben a zenei ötleteket gyűjtötte. Ha éppen nem volt munkája vagy bármikor ha volt egy kis szabadideje írt egy nyitányt, amit később felhasznált az operáiban. Ezért van, hogy nyitányai zeneileg nem kapcsolódnak szorosan a darabhoz, olyan motívumokat is használt, ami a darabban később egyátalán nem jelenik meg.
Operáinak hangvételét a könnyedség jellemzi, az utókor vérbeli vígoperaszerzőként tartja számon. Számára a zene inkább a siker, mint a metafizikai tartalom miatt volt fontos, de ez nem azt jelenti, hogy ne írt volna remekműveket. Humora, elapadhatatlan dallaminvenciója és biztos formaérzéke soha nem hagyta el Rossinit. Operanyitányai önálló darabokként is megállják a helyüket, többnyire nem is kapcsolódnak szorosan a műhöz, inkább a közönség és a zenészek bemelegítésére szolgálnak és ebben a funkciójukban felülmúlhatatlanok.
(forrás: www.wikipedia.hu)
NICCOLO PAGANINI (1782�1840)
A mai értelemben vett hangszeres virtuozitás első, soha utol nem ért mestere Genovában született, ahol apja egy hajóstársaság szerény részvényese volt. Mint lelkes zenerajongó és tehetséges mandolinjátékos, fiának ő maga adta az első hegedűleckéket. Két évvel később a San Lorenzo székesegyház karnagya, Giacomo Costa folytatta a tanítást, és 1793-ban, kilencéves korában Paganini már nyilvánosság előtt is fellépett. Tanulmányait Parmában, Alessandro Rolla irányítása mellett folytatta tovább. 1797-ben indult első hangversenykörútjára, 1801-ben azonban visszavonult a szerepléstől, mert beleszeretett egy előkelő hölgybe. Az idill 1804-ig tartott, ekkor visszatért Genovába, ahol komoly munkába kezdett: gyakorolt és komponált. A következő évben Napóleon húga kinevezte piombói udvari karmesterévé. 1828-ban mutatkozott be Bécsben, kápráztató sikerrel, majd bejárta Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, Bajorországot, Poroszországot; 1831-ben Párizsban vendégszerepelt óriási feltűnést keltve, innen Londonba vitt útja, majd Skóciában és Írországban adott hangversenyeket. 1834-ben visszatért Olaszországba: élete utolsó éveiben élvezhette mindazt a vagyont és világhírt, amit mozgalmas pályája során szerzett. Ötvenhét éves korában Nizzában hunyt el.
Műveinek értéke nagyrészt abból fakad, hogy azokat Paganini maga játszotta, és a maga �boszorkányos�, �sátáni� hegedűtechnikájára méretezte. Ennek az előadásmódnak igazi varázsa a leírt kottából nem könnyen elevenedik meg, és középszerű hegedűs hiába is próbálkozik felidézésével. A hangszeres virtuozitásnak ez a foka már túlnőtt a hegedű négy húrján és eszménnyé magasodott: Schumann, Liszt, Brahms ezt az eszményt kívánta a zongora adottságainak megfelelően átvenni, felismerve Paganini hangszertudásában a mély zeneiség egyik forrását. Paganini szólóhegedűre írt Capricciói valóban a hangszerjátéknak olyan bravúros fokát követelik meg, mint a maguk korában Scarlatti zongoraszonátái - ugyanakkor zenei szempontból is méltó követői ezeknek.
(forrás: www.fidelio.hu)
