Talán szükségszerű, hogy ebben a darabban a kötődés, a gyermekség mellé szinte szinonimaként kapcsolható a felelősség is a munkájuk, a reaktor és egymás iránt, nem?

Géza: Minden kötődik egymáshoz, még egy atommagban is. Ahogyan Egri Márti, aki a feleségemet játssza a darabban, elmondja a magfúzió lényegét, annál plasztikusabban én sem tudnám elmagyarázni, vagyis “hogy egy lassú mozgású neutront elnyel egy uránium-235 atom magja, és lesz belőle egy 236-os atommag, és ez átalakul gyorsabban mozgó, könnyebb részecskékké, és kiold három szabad neutront.” És eközben valami hihetetlen nagy energia képes felszabadulni. Ez a három tudós létrehozta, felépítette, működtette az atomerőművet, de nem számoltak minden, veszélyt jelentő tényezővel, például egy földrengéssel. Nyugdíjba vonultak, és otthagyták a fiatalabb nemzedékre, a tudós utódokra, a gyerekekre, ezt az “időzített bombát”. Felvetődik hát, hogy van-e morális felelőssége a teremtéssel versengő tudománynak, tudósoknak, amikor egy digitális hajnalon a természet visszavág, mint a mi esetünkben egy földrengéssel, és a csillogó roncsok fölött a viszonylagosság keselyűi kezdenek körözni? Ha ennyire a teremtés legősibb pillanatáig nyúlunk vissza, ma, a taktikai atombombák fenyegetései közepette, számolunk-e mindennek a következményeivel? Nekik, hármójuknak, ezeknek a “vén babáknak”, könnyű, de mi lesz azokkal, akik utánuk jönnek?