Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Osonó Színházmûhely

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Hat megyében szervez szociális projektet az Osonó Színházműhely

    2020. október 6.
    Október és november folyamán kerül sor arra a színházi- szociális projektre, amely keretén belül a független társulat 19 alkalommal, 6 megyében, több mint 300 hátrányos helyzetű fiatal számára mutatja be

    Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, amelyet minden esetben egy feldolgozó színházpedagógiai foglalkozás követ. Az Osonó ebben a nagyméretű projektben Kovászna, Brassó, Hargita, Maros, Kolozs és Szatmár megye Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságával, számos iskolával, kultúrházzal és polgármesteri hivatallal működik együtt. A komplex közösségi eseménysorozat a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával jött létre.

    Az október 6-15. és november 2-4. között zajló projekt egyik terméke egy dokumentumfilm létrehozása, amelyben a fiatalok elmesélik életútjukat, az identitásukat meghatározó fontosabb eseményeket, a múltjukat és azt, ahogyan önmaguk jövőképét látják. A projekt támogatni kívánja az intézményesített és hátrányos helyzetű fiatalok azon törekvéseit, hogy megtalálják életcéljukat, hiszen a speciális helyzetük miatt sokszor bizonytalanokká és kiszolgáltatottakká, valamint a társadalom által kirekesztettekké válnak.

    A Fazakas Misi által rendezett produkció eddig 573. alkalommal került bemutatásra, 3 kontinens 24 országának 188 településén és 12 nemzetközi fesztiválmeghívást, illetve 2 legjobb előadás díjat tudhat magáénak. Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, alátámasztva a legfrissebb romániai statisztikai adatokkal, így a feldolgozó színházpedagógiai foglalkozás és az előadás témái lehetőséget adnak a párbeszédre és közös gondolkodásra a fiatalokkal, bízva abban, hogy egy önreflexiós, önismereti folyamaton mennek keresztül.

    Az Osonónak nem ez az első ilyen jellegű nagyszabású projektje. 2018-ban a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával a Visszhang a sarokból elnevezésű művészeti- szociális projektet hozta létre a társulat, amelyben a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal együttműködve negyven fiatallal dolgozott együtt a csapat, azzal a céllal, hogy alkotó táborok, műhelyfoglalkozások, kulturális események és dokumentumfilm létrehozásával a fiatalok megtalálják helyüket a társadalomban és egyensúlyba kerüljenek önmagukkal.

    A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional fontosnak tartja leszögezni, hogy az általa támogatott projektek nem tükrözik szükségszerűen az álláspontjukat, és nem vállalják a felelősséget a projekt tartalmáért, illetve azért ahogyan a projekt eredményei felhasználásra kerülnek. A program tartalmáért és hatékonyságáért az Osonó Színházműhelyt terheli minden felelősség. 

    Ahogyan a víz tükrözi az arcot
    Rendező: Fazakas Misi
    Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, Basa Ádám, Póra Jácinta
    Technikus: Csiszer Bence

    Osonó Műhely

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu