A sugárzó, fiatal és tehetséges, pályakezdő írót, Galló Olgát harmincévesen anyjával együtt Auschwitzba deportálták. A haláltáborban és az azt követő lágerekben naplót vezetett. A leglehetetlenebb körülmények között, és ha kellett, akkor az ételfejadagja árán papírhoz-ceruzához jutva, mert számára az írás jelentette a túlélést, a kiszakadást az elviselhetetlen, embertelen jelenéből a múltba. Az ő valaha volt és újra vágyott életébe. Végül megmenekült, de mindent elvesztett. Anyját, legkedvesebb testvérét, otthonát és a túlélését jelentő szépírói képességét is. Ahogy azt a háború utáni új világ megkövetelte, úgy tett, mintha mi se történt volna. A naplójához se nyúlt. Húsz évvel később egy idegösszeomlás után orvosi tanácsra vette csak elő, és elhatározta: ki fogja adni. A traumák elhallgatására épülő Kádár-kor nem igazán díjazta az elhatározását – Galló Olgát azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja...

A különleges lágernapló a szerzőnek a könyv kiadásáért folytatott harcát dokumentáló levelezésével együtt egyedülálló monodrámában születik újjá a színpadon: Galló Olga unokája, Fullajtár Andrea megrendítően személyes előadásában a XX. századi Európa történetének legsötétebb fejezete mellett a szocializmus abszurd, tragikomikus világa csal keserédes nevetést a néző arcára.

 A szövegkönyv Galló Olga Tíz hónap Babilon című könyve kéziratának és a szerző levelezésének felhasználásával készült.