Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Nemzeti Táncszínház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Rókatündérek

    2005. március 16.
    Vizuális táncszínház – térinstalláció felnőtteknek a Nemzeti Táncszínház kiállítóterében. Goda Gábor társulata, az Artus – és a Medence Csoport produkciója.
    A Nemzeti Táncszínház kiállítóterébe a nézőket és az előadókat egybefoglaló térinstalláció épül. A felépített térben először a nézők haladnak el az élő térszobrok között, később a szereplők vándorolnak át a nézők között. Az előadás kiindulópontjául a kínai történetekben gyakran visszatérő rókatündér alakja szolgált, aki gyakran ölt emberi formát és rendkívül érzéki természetű. Szertelenül viselkedik. Halála percében felemeli a fejét. Fönt jár a háztetőkön, a tetőgerendák között. Az emberek tartanak tőlük.

    Az Artus Színház ereje részben abban rejlik, hogy a társulat tagjai mindig a lehető legkreatívabban vesznek részt az adott alkotói folyamatban. Ez alkalommal azonban nemcsak ötleteiket és mozdulataikat adták az előadásba, hanem egész jelenetek megalkotásával és megkomponálásával járultak a "Rókatündérek" létrejöttéhez. Minden szereplő lehetőséget kapott, hogy a középkori Kína rókamítoszainak és legendáinak ismeretében szabadon alkosson, koreografáljon az előre megadott térinstalláció figyelembevételével.
    Egy olyan atmoszféra megteremtése lett a célunk, ahol a tér átlényegül, mintha egy másik dimenzióból, a rókatündérek érzéki világából tekintenénk a sajátunkra.


    RÓKATÜNDÉREK - az Artus - Goda Gábor Társulata és a Medence Csoport közös bemutatója
    Rendezte: Goda Gábor
    Koreográfusok és előadók: Bakó Tamás, Dombi Kati, Gold Bea, Kocsis Gábor, Lipka Péter, Nagy Andrea, Umniakov Nina
    Tér: Medence Csoport, Zenei munkatárs: Balahoczky István, Produkciós asszisztens: Rácz Anikó, Technikai munkatársak: Kocsis Gábor, Oldal István

    Előadások:
    március 16. 21.30
    március 17. 20.00
    március 18. 21.30
    március 21. 21.30
    március 22. 20.00
    március 23. 21.30
    március 24. 21.30

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Refektórium

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu