Helyezzük el először is ezt a szöveget. Naturalisztikus, szokták erre mondani, és valóban, valósághű, ismerős és jól megszokott ez a nyelv. Nem véletlen a műből készült film: ezek a mondatok nem akarnak világot teremteni maguk köré, nem nyitnak meg mélységeket, egyszerűen csak kijönnek aszereplők száján. Épp annyik, amennyik, és ez erényük: egy-egy szófordulat, szórend már hallatja a mondat dallamát, többük egymásutánja egy veszekedés fel-le hullámzását. És amikor már a sokadik zavarba ejtő pillanat történik meg a szemem láttára, szégyen fog el, hogy kilesem mások titkát. És ezért a színész mellett, legalább fele-fele arányban, a szöveg a felelős. Miként a nyelv, a helyzetek is otthonosan ismerősek. Életközepi válság, társadalmi szét- és leszakadás, a család, mint a létezés normatív műfajának kérlelhetetlen abszurditása. A gyereknevelés tanácstalansága és csődje. Élet a viszonylagos jólétben és kapaszkodás a legalább elviselhető minimumba. A párok is kapaszkodnak egymásba, de olyan szorosan, hogy felsebzi egyik a másikat. De mindezt drámázás és pátosz nélkül,tárgyszerűen, iróniával és humorral. Csoportkép egy generációról, akinek mindene megvan a boldogsághoz, de mégsem tud boldog lenni. Ismerős az egész. A gyerekkönyv-címektől a párkapcsolati játszmákon át a nagy élethazugságokig. Ismerős, mert a saját bőrömön tapasztalom, és mégha nem így lenne, akkor is ismerősnek érezném, ugyanúgy látnám magam előtt a szoba parkettáját szőnyeggel, vagy a natúr hajópadlót és a kerámia járólapot. A szöveg nem érzékeltet teret, viszont érzékelteti a közelséget, a bevonódást. Négy jó szerep. Az emberi gyarlóság széles spektrumát felmutató négy szerep: hazugságok, csalások és csalódások. Erős színészi feladatok: nemcsak a jellemhibák, hanem a közelség, a nézők közelsége, a nézők között játszás bátor vállalása. Ha így tud lenni, esély van rá, hogy magunkra ismerjünk, mint nézők, zavarunkban nevessünk, de szeressük ezt a szűk másfél órát, hogy megmutatta, ilyenek vagyunk.

Forgács Péter gondolatai a műről