Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Manna Produkció

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Dühöngés a Bázison

    Artner Sisso
    2013. július 18.
    Ez az első olyan tehetséggondozó program, ami mögött ott áll a három egyetem, és a frissen végzettek együtt dolgozhatnak. – Interjú Gáspár Anna produkciós vezetővel
    Fotó: Kleb Attila

    - Hogyan állt össze a Dühöngő című előadás? 

    Az előadás ötlete Marofka Mátyásé volt, aki több mint egy éve keresett meg a Dühöngő tervével. Szeretett volna Beczásy Áronnal dolgozni, aki végül összeválogatta az alkalmi társulatot. Krajcsi Nikolett lett Alison, így három frissen végzett egyetemista dolgozott együtt a majd' egy évig tartó próbafolyamat során. Ezért lett ez az előadás három színházi egyetem közös előadása, ami a zsámbéki bemutató után turnéra indul és mindhárom oktatási intézménybe elvisszük.  

    - Miért a Bázis lett a műhely és a bemutató helye? 

    Ez az első olyan tehetséggondozó program, ami mögött ott áll a három egyetem, és a frissen végzettek együtt dolgozhatnak. A Zsámbéki Színházi Bázis sok hasonló kezdeményezésnek volt a bölcsője - nem egy társulat, formáció, színházi előadás-sorozat kezdődött itt a bázison. Szerintem az egész előadás koncepciója és mögötte lévő, a tehetséggondozásra fókuszáló összefogás nagyon illik Zsámbék szellemiségéhez. 

    - Dolgoztál-e korábban is a Bázissal? Milyennek találtad most a körülményeket?

    Jelenet a Ronald David Laing: tényleg szeretsz? című előadásból, rendező: Dömötör Tamás
    Jelenet a Ronald David Laing: tényleg szeretsz? című előadásból, rendező: Dömötör Tamás
    Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla
    A Tényleg szeretsz című előadással dolgoztunk a Bázison pár éve, de nézőként jöttem rendszeresen. Nagyon izgalmas és inspiráló környezet, és kicsit elzárva a világtól könnyebb koncentrálni, elmélyülten dolgozni. A bázison dolgozók igazi csapattagok lettek, a sok segítő kéz a produkciók mögött láthatatlan marad a nézőknek, de nekünk elengedhetetlen. 

    - Miért aktuális szerinted Osborne műve? 

    Erre bizonyára minden nézőnek meglesz a saját válasza, miután megnézte az előadást. Számomra azért különleges ez a mostani adaptáció, mert ritkán kísérleteznek azzal, hogy tényleg huszonévesek játsszák az egyébként huszonévesre írt szerepeket. Amellett, hogy fiatal, pályájukat most kezdő színészeknek adunk lehetőséget a bemutatkozásra, nagy terhet is rakunk a vállukra ezekkel az összetett karakterekkel. A próbákat nézve nagyon izgalmas, hogy mi és hogyan csapódik le ebből bennük. 

    - Milyen módszerrel dolgozik a rendező? Hogyan alakult a szereposztás? 

    Az előadást tavaly nyáron kezdtük el próbálni, egy több hetes workshoppal. Utána, mivel mindenki másik városban élt, tanult, két-három havonta tartottunk egyhetes intenzív próbaidőszakokat. A diplomaosztók után pedig gőzerővel kezdett dolgozni a csapat. Így, hogy majd' egy éve készülünk, van olyan, aki egészen megváltozott, felnőtt, megkomolyodott, ezért a szerepek is ezzel a folyamattal együtt értek, formálódtak. Beczásy Áron, Marosvásárhelyen végzett rendező az "együttélős", elmélyült munkában hisz, és erre remek lehetőség adódott itt a Zsámbéki Bázison.

    -       Milyennek látnád szívesen jövőre, tíz év múlva a Bázist?

    Gáspár Anna
    Gáspár Anna
    Boldog lennék, ha sok ilyen kísérleti műhelymunkának adna otthont a Bázis. Szerintem nagyon alkalmas hely arra, hogy kezdő színházi műhelyek itt telepedjenek meg, és fejlődjenek. Örömmel látnám, ha a Bázis működése kiszélesedhetne, és nem csak nyáron pezsegne itt az élet, hanem ahogy az időjárás engedi, akár tavasszal és ősszel is. Remek helyszín workshopokra, továbbképzésekre, színházi próbafolyamatokhoz - ide mindig szívesen jön az ember. 

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Neptun Brigád

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu