Réges-régen, egy messzi-messzi világban, a galaktikus útikalauz hetvenhetedik fejezetén túl, túl Ugrándon és Morcon, ott valahol leghátul a polcon, volt egy hiperszonikus fekete lyuk, amely úgy szippantotta magába az emlékeket, mint… mint… Elfelejtettem! S.O.S! A Nagy Android Támadás óta senki sem emlékszik semmire. Se Sírtó császár, se Bakfity, de még a sarki holdcipó-árus sem. Langyos, húsleves színű csillagködben telnek a fényévek, fénynapok, fényórák. Ám egyszer, valahol a Jáva G7 panelrengetegében Csillagszív, a vadóc tini lány felsóhajtott, mert eszébe jutott egy kép: Ő még nagyon picinyke, és fölé hajol két mosolygó arc. Csillagszív felpattant, s meg sem állt addig, míg… Elfelejtettem! Hogy is történt? Küldetés az Emlékek Bolygójára… Galaktikus Emlékrablók… Elkapták, megszökött, üldözték, győzött. Persze, így volt! Csillagszív megtalálta fogságba zárt szüleit. Mellékesen megmentette a világegyetemet, de ezzel nem nagyon kérkedik. Most már emlékszem. Szívesen elmesélem nektek.