- A dupla agy dupla álmokat álmodik. A dupla szem a színskálák skáláit is érzékeli. A lélek, mint két buborék egybepattan, s a lélektágulásban új életérzés jelenik meg, új világ, új művészet, új irányzat, új kultusz. Nem vonz e csodálatos tágulás?
- Én már eléggé kitágultam, lila vagyok, annyira.
- Én a küszöbödön fekszem éjjel és nappal. És nem érdekel, hogy a küszöbön fekvőt mindenki lenézi. Ennek a küszöbnek sokkal nagyobb a jelentősége, minthogy így lehessen lenézni a küszöbön fekvőt. Mert túl van érzékek és gondolatok magasán, nem véletlen a magasztossága.
- Én egyszerűen csak szeretlek.
- Jöjj, merüljünk alá az igézetek káprázatába…
- Nem, nem akarok alámerülni. Hagynod kell a felszínen. Bármit megteszek érted, de ne akard, hogy alábukjak. Engem riaszt a mélység. A mélyben halottak vannak, halott emberek és halott tárgyak, halott gondolatok és halott érzelmek, valóságos tömegsírok, nem hallod? Üvöltenek, nem hallod az érzékeny füleddel? Én nem akarok szülötte lenni a mélynek. Én nem akarok belesüllyedni. Én nem akarom ezt az üvöltözést. Én ide-oda csúszkálok a felszínen, nem merülök bele semmibe, hagyj engem, édes.
- Hát nem szeretsz?
- Szeretlek.
- Akkor merüljünk alá…
- Nem akarok.
- De azt mondtad, szeretsz.
- Szeretlek.
- Akkor gyere…
Láng Zsolt