A drámairodalom egyik gyöngyszemét láthatta a közönség az Újvidéki Színházban, Radoslav Milenkovic rendezésében. Bernarda Alba történetéhez Milenkovic új értelmezéssel közelített és egy új nézõpontból mutatott rá a darab mélységeire, felerõsítve a komikus attitûdöt. A szürke hétköznapjaikat tengetõ nõk a fojtogató gyászt megpróbálják a maguk módján elviselhetõvé tenni: csipkelõdéssel, vitákkal, egymáson való gúnyolódással. Ettõl kerül a darab közelebb hozzánk - nem drámai hõsnõkkel találkozunk, hanem egyszerû emberekkel, akiket csupán körülményeik nyomorítanak „színtelenekké”.

Bernarda Alba háza

Valderubiban – amelyet abban az idõben még Askerosának (Piszkos hely) neveztek – a Lorca fivéreknek két házuk volt a Széles utcában.
Ugyanabban az utcában lakott az özvegy Frascita Alba a négy lányával. Apjuk halála után az anyjuk leeresztett ablaktáblák mögött tartotta õket. Soha nem hagyhatták el a házat, kivéve mikor templomba mentek, oda is csak fekete lepellel letakarva. A levegõre csak az istállóudvarba mehettek ki, aminek kocsiszélességû ajtaja a közeli utcácskára nézett.
A legidõsebb lány - Frascita elsõ házasságából - csúnya és gazdag volt. A hozomány által csalogatva, Romiljoék Pepéje, Askerosa legszebb fiatalembere megkérte a kezét, és meg is lett neki engedve, hogy kinyilvánítsa érzelmeit, este, az ablaknyílásban. Mégis, elvégezve ezt a kötelezettségét, elment, hogy az udvar sötétjében találkozzon Adelával, a legfitalabb nõvérrel, aki olyan vonzó volt, mint amilyen szegény.
Mint falusi mese, ez a történet Federicónak élvezetes volt. Apja háza Albáéval szemben volt. A költõ érkezése Askerosa számára esemény volt, úgy Frascita lányai, mint a többiek számára. A költõt legjobban annak a látványa szórakoztatta, hogy amint elment a házuk elõtt, a függönyök észrevétlen megfordultak: magányukban figyelték. Szintén szórakoztatta, ha a ház küszöbén ülve, égszínkék pizsamájában gitárkíséret mellett énekelhette nekik:
Jelenjetek meg az ablakban!
Ne leskelõdjetek a réseken keresztül!

A költõ háza mellett élt García nagybácsi, és Lorca megállapította, hogy a kiszáradt határjelzõként szolgáló kútból hallani lehetett mindent, amit az özvegy háza táján beszélnek: a nõk – az anya, a lányok és két szolgálólány – vitáit, akikben a bezártság felélesztette az egymás iránti gyanút, gyûlöletet és megvetést. Federico leereszkedett a kútba és feljegyzett mindent, amit hallott. Milyen alkalom egy drámához! Ezért találó az észrevétel: „ A Bernarda Alba háza fényképes tanúbizonyság.”