Ugyan, hol vannak már a régi idők legendás legényei? A nagyszerű fickók, Daneen Sullivan, Owen Roe O'Sullivan? Hol van már Marcus Quinn, aki hat hónapot kapott, mert csúfságból megnyírta a szomszéd juhait Szent Karácsony éjszakáján? Hol vannak ők, a régi legények, a nagytermészetűek, szent Írországról szóló szép mesék mondói?
Útszéli fogadó a helyszín, egy istenhatamögötti porfészek valahol Nyugat-Írországban. Egy falu, ahol évtizedeken át semmi említésre méltó sem történik: torzonborz férfiak zárt ajtók mögött bundapálinkát kotyvasztanak, Pegeen pedig, a fogadós lánya más helyekről, szebb időkről, s egy jobb életről ábrándozik.
És váratlanul, a koromfekete, újholdas éjszakából felbukkan valaki. Egy fickó, akiben ugyanúgy pezsdül a vér, mint a letűnt idők verekedőiben, egy szépszavú legény, akinek ugyanúgy fordul nyelvé a szó, mint a Dingle Bay egykor dalnokaién. Mi lesz a sorsa ennek a szépszavú legénynek ebben a porfészekben? És vajon megszökhet az ember saját árnyéka elől? - Ennek próbál utánajárni John Millington Synge mély emberismerettel megírt, szeretettel és sajátos humorral teli darabja.


John Millington Synge 1871-ben született Dublin külvárosában, munkásságát meghatározta, hogy az ír nemzeti mozgalom idején élt és alkotott. Ebben a forrongó társadalmi helyzetben a szellemi élet is nagy erőre kapott. A „kelta reneszánsz” mozgatója azonban sok esetben a nacionalizmus volt, ami a mozgalom gátjává is vált, mert néhol az önteltség, a szűk elzárkózás, a romantikus idealizálás mikrobáival fertőzte meg az irodalmat, hamis pátosszal szépítő tükröt tartva a nemzet elé.
Synge élményeinek megfelelő kifejezési formáját a francia farce-ra, a népi bohózatok ősformájára visszanyúló tragikomédiában találta meg, mely műfaj egyszerre őrzi a népélet költői szépségét, az életforma belső gazdagságát, de viszonyainak, szellemének nyomorúságát is. Synge az új stílus végső alakját s teljességét A nyugati világ bajnokában (1907) érte el. A szatirikus komédia főhőse, a képzeletbeli apagyilkossága miatt hősnek tartott gyáva fiatalember jelképes alak: a balladai hős paródiája, de egyben bírálata a fanatikus nemzeti öntudatnak, és az eszményítő, nacionalista legendáknak is.
A nyugati világ bajnoka száz év távlatából is friss, aktuális. Egyrészt, mert manapság a hősiesség fogalma igen tág kategóriává vált, másrészt, mert a hagyományos erkölcsi értékrendszerek annyira elváltoztak, az értékkategóriák közötti határok olyan mértékben fellazultak, hogy szinte csak nézőpont kérdése, hogy aljas bűnnek vagy magasztos tettnek minősül-e egy emberi cselekedet. De a folyamatosan változó igazságok közötti fáradhatatlan keresgélésben élmény minden olyan felismerés, melyből kiderül, hogy az igazsághoz vezető egyetlen út éppen ott kezdődik, ahol belátjuk: a megoldást sosem fogjuk megtalálni.