A Velence melletti olasz halászfaluban játszódó komédia a mediterrán életről, a párkeresés gyötrelmeiről és az emberi jóságról szól. Goldoni egyik legjobb művének tartott darabot a gyulai kötődésű Rusznyák Gábor állítja színre, őt kérdeztük a darabról.
– Miért lehet népszerű ma is Goldoni darabja?
– Goldoni azáltal emelkedik ki a drámaírók és ezen beleül a vígjáték-szerzők tömegéből, mert alakjai, történetei egyszerre emberiek, (tehát egyetemes és öröktől fogva bennük lévő dolgokat boncolgatnak), és egyszerre mulatságosak, és dramaturgialiga jól felépítettek. Goldoni színháztörténetileg egy fontos pillanatban alkotott, egy olyan határmezsgyén, amikor is a commedia dell’ arte sémája megtöltődött lélektani tartalommal.

– Hogyan került kapcsolatba Goldonival? Mi az oka annak, hogy viszonylag gyakran viszi színre a kiváló komédiaíró műveit?
– Még rendezőszakos hallgatóként találkoztam Goldonival és a darabjaival. Egyszer egy hasonló kérdésre azt mondtam, hogy sajnos Csehov igen kevés darabot írt, s utána az első szerző akihez szívesen nyúlok, az Goldoni... Egy nagyon termékeny szerzőről van szó, igaz nem minden darabja egyformán színvonalas, de például a Csetepaté Chioggiában kiemelkedik darabjai sorából.

– A kávéház című Goldoni-darabot, amelyet 2008-ban rendezet Szegeden, sikerült teljesen modern környezetbe átültetni és mai nyelvezetűvé tenni. Várható-e hasonló törekvés a Csetepaté Chioggiában esetében?
– Szegeden egy Mohácsi János által „átfésült” példányt használtam, talán azért is azt, mert ízlésemhez nagyon közel álló az, ahogyan mondjuk János hozzányúl egy-egy darabhoz alapanyagként. Goldoni nem kanonizált szöveg, ez egy most viszonylag friss, Török Tamara által készített fordítás alapján készült. Nem gondolom a színházat múzeumnak, és a rendezést sem gondolom darabok, szövegek „lebonyolításának”. Szuverén alkotó ember vagyok, s annak tekintem a színészkollégáimat, alkotó társaimat is. Sőt, tovább megyek, a nézőt sem szeretem pusztán csak egy manipulálható, szórakozni vágyó tömegnek tekinteni, hanem szeretek rájuk szintén érzékeny, az életre rácsodálkozni tudó, befogadó és továbbgondoló valakiknek gondolni. De az, hogy hogyan nyúl az ember egy darabhoz, az nagyon változó. Van, amikor a formával érdemes, és lehet is játszani, néhol a történet újraértelmezése a fontosabb, ezek már az alkotó folyamat döntései, amelyeknek most, az interjú készítésekor épp csak a közepén járok, járunk…