„Haumann remeklésében - mert hisz ez a hosszú-hosszú évek, évtizedek alatt végtelenül kiérlelt és kőkeménnyé csiszolt szerepformálás igazi színészi mestermunka - az a legmegkapóbb, hogy módfelett takarékosan, mondhatni, visszafogottan él jól ismert és sokszor megcsillogtatott művészi eszközeivel. Hangszínváltásaival, hangjának mélységével és magasságaival, aprólékosan kidolgozott ironikus mimikájával, magával ragadó gesztusaival. Pedig újra és sokadszorra is elővett és „újrajátszott" Szókratészében, pályájának eme emblematikus nagy szerepében Haumann nem tesz mást, „csak" maximálisan azonosul a megformált figurával, érzékivé teszi az antik bölcseletet, formát ad a szofisztikált észjárásnak, pontosan érzékeli és kiaknázza a tér s az idő koordinátáit.”

Kovács Dezső, Szinhaz.net