A Jászai Mari Színház nézőtere zsúfolásig megtelt a Légy jó mindhalálig szombati bemutatójára. Természetesen sok szülő, testvér, hozzátartozó jött el megnézni a debrecenivé változó helyi és környékbeli kisdiákokat. Nemcsak ők ámultak-bámultak, nevettek és könnyeztek, tapsoltak felállva a végén.

Osztatlan sikert aratott az előadás.
Az alap persze adott volt. Móricz kitűnő regénye, mellé Kocsák Tibor zenéje, és a mindig időszerű mondanivaló. Erre a fundamentumra építettek fel sokan egy olyan palotát, amely bizonyítja Az élet szép című dal egyik sorának igazságát: várnak rád új és új csodák. Az oroszlányi Kiss Krisztofer lényegült át Nyilas Misivé. Mintha rászabták volna a szerepet az első tánclépésektől az utolsó, megrázó jelenetig. Mély átéléssel énekelt, csodálkozó, csillogó és bánatos szemekkel nézte a felnőttek furcsa világát, zsákként omlott össze, amikor bántották. Partnerei is kiválóak. Elsőként a vele egy korosztályhoz tartozó Doroghy Sanyikát említem (a tatai Michl Sebestyénből lett erre az estére lusta, rossz kisfiú).

A felnőttek közül az igazi pedagógus Valkay tanár urat (Egyed Attila), a bűnről éneklő Pósalaky urat (Vikidál Gyula), a mókás-jóságos István pedellust (Pápai Ferenc) és a tolvaj Török Jánost (Aradi Imre, aki 15 éve még ugyanitt Misiként lépett színpadra.).

Pesty-Nagy Kati rendező olyan csapatot kovácsolt össze, amelynek tagjait még sokáig emlegetjük. Iszlai Zoltán díszlete kiegészült a hátsó falon látható képekkel; egy-egy pattogós résznél - Molnár Ferenc koreográfus mindenkit alaposan megmozgatott - nem győztük forgatni a szemünket. A vidámságból drámába többször is gyorsan váltottak, a nézőtéri hangos tetszésnyilvánítást pillanatok alatt döbbent csend váltotta fel.

A történetet most nem mesélem el, aki nem ismeri, vessen magára, pótolja a mulasztást. Végezetül visszakanyarodva Az élet szép... című dalhoz, nekem arra erősített rá legjobban ez a tatabányai előadás, hogy lesz út lélektől lélekig. Ahol ilyen produkciót lehet alkotni gyerekek és felnőttek összefogásával, ott át lehet és át kell menteni az ünnepi pillanatok varázsát a hétköznapokba.

El kell hinni a tanároknak Oroszlányban, hogy csodák rejlenek a diákokban; mindig vannak, akiknek érdemes feltárni, megtanítani a titkokat. És közben nagyon odafigyelve rájuk, megtanulni, újratanulni tőlük azt az egyszerű dolgot, amit a legkisebb gyerek is tud és a legtöbb felnőtt elfelejt: Légy jó mindhalálig.