Harangvirág hercegkisasszony – a harangokat bitorló koboldok átka miatt – napról-napra csúnyább lesz, csak vasárnapokon tündököl igazi szépsége. A palota tükreit, csakúgy, mint az udvarnép arcát fátyol fedi, így a bájos-csúf lány sokáig nem sejtheti a titkot. Annál nagyobb lesz kétségbeesése, amikor találkozik szíve választottjával, akit a boszorkányos Malevola átka súlyt: hétköznap daliás ifjú, de víkend idején ragyaverte clown. Az elátkozott szerelmesek együtt indulnak Csengővölgye Varázslójához, hogy megszabadítsa őket az átoktól.

Az előadás műfaját tekintve táncos tündérjáték bábokkal és harangokkal, a történetet pedig a klasszikustól eltérő meseelemek – liftet szerelő herceg, barkácsoló király, telefonkönyvből hívható varázsló – teszik különlegessé.

 

A mágikus jelenetek, titkos átváltozások az árnyjáték varázslatos eszközeivel kerülnek a bábos-komédiás színpadra.

„Szépen szóló, csengő-bongó, aranyhangú jó napot!

Csitt, te cserfes! Harangzúgást, csilingelést halljatok!

Cifra tornyú palotában, pók-szőtte gerenda,

reá van aggatva a király hét harangja.

Ólomból a legnagyobbik, dörgedelmes óriás,

a vashasú morajlása hullámverte óceán,

az ötödik bronzderekú, messzehangzó, csengő jajszó,

kisebb nála réz-testvére, rezgő szava jég törése.

A harmadik akkora, mint a bolond kalpaga, de nem ócska rongy, arany ám!,

s hogyha kondul azt hiheted, dalolgat a csalogány.

Piciny, mint a bögre, csupa ezüst csipke a második, és úgy kacag,

mint nevetéstől gurgulázó, hasát fogó gyerekhad.

Az utolsó, gyűszű-forma. Gyémántrögből kifaragva.

Kilenc mester kilenc évig gyémánthegyű vésőjével éjjel-nappal faragta.

Füleddel szavát nem érted, s ha nem tárod szélesre szíved

kapuját, soha fel nem fogod, mit kiált.

Hallga csak!

Szólanak!

Merthogy mindnek van lakója, fehérruhás-muzsikás.

Harangjátékországban ők a legbecsesebb urak:

szelíd szóval gingallózó udvari harangfiak.

Azt, hogy miről énekelnek

már biz meg nem mondja néked Allegretto, a bolond.

Nyisd ki füled, kiskomám, s ringatózz e hangokon!”