Tisztelt Nagyérdemű Publikum!
Időutazásra hívjuk Önöket a Boldogságexpresszen!
Nézzük manapság a sok csillogó reklámot: ömlik ránk a boldogság, szépség, gazdagság – ígérete. Minden a tiéd lehet – csak meg kell vásárolnod. Pörögj fel – harapj rá – és fizess. Te is ugyanolyan szép, karcsú, gondtalan lehetsz, mint a filmek szereplői – de előbb dolgozd agyon magad, hogy megvásárolhasd a boldogságipar legújabb csodáit.

A boldogságipar nem új találmány.

Hopp! Ugorjunk vissza ötven évet - dalolva, táncolva - és nézzünk körül az ötvenes évek szürke és szegényes Boldogságszigetén. Amikor az emberek ugyanúgy vágytak a boldogságra, mint mi – és hát ugyanolyan űzöttek voltak és boldogtalanok. S persze néha boldogok.

„Aki biciklin jár az jól jár...” - de az is jól jár, aki Csepel motorkerékpáron jár, meg az is, aki trolin, hiszen „halkan és könnyedén jön a troli, és visz a boldogság felé”. A múlt rendszerben még a szerelem se volt az igazi, de most már minden szerelmet viszonoz a másik és már mindenki boldog. De a legboldogabb az, aki békekölcsönt jegyez, vagyis odaadja a fél fizetését, és részt vesz a munkaversenyben, és vállalja, hogy fölépíti, becsavarja, meghegeszti, holnapra megforgatja... vagy nem hiszik?

Kedves Szaktársak! Itt a szebb jövő! Csak ki kell nyújtanunk a karunkat, de nem árt, ha ökölbe szorított kézzel, mert a boldogságot nem adják ingyen. Vannak, akik el akarják venni tőlünk. Ne hagyjuk! Küzdjünk meg érte! Bár a harc kemény, de megéri, mert a verseny végén mi állunk a dobogó legmagasabb fokára. És ha mégsem? Hát akkor majd legfeljebb önkritikát gyakorolunk.
Kedves Barátaink! Kedves Közönség! Jöjjenek, utazzanak velünk!
Másfél óra tömény zene, tánc, nevetés és gondtalan boldogság!

„És ez el nem múlik soha máááár,
hisz tiétek a napfény, az úttörővasút,
sportszer, játék, új ruha, ajándék,
értetek virágos minden úúúúúúúúúúúút.”