A rendező eltér a klasszikus Csehov-értelmezési modelltől és újdonságnak számító Sirály-értelmezést kínál. Şerban a darab alcímében megjelölt műfajra helyezi a hangsúlyt: „komédia”. Előtérbe helyezve a keserű humort, amely abból fakad, hogy a szereplők képtelenek különbséget tenni valóság és képzelet között, Andrei Şerban az öngyilkosságba torkolló élet komédiáját rendezi meg.


„Kétszer rendeztem meg a Sirályt: Tokióban és New York-ban. Most, Nagyszebenben, egy utolsó esélyt adtam magamnak arra, hogy megértsem, miért nevezte Csehov ezt a darabot komédiának, annak ellenére, hogy öngyilkossággal végződik… Sokkolt a felismerés, hogy mennyi mindent tudott a szerző mirólunk. Csehov, mint orvos, nyilván figyelmes pszichológus volt, aki tisztelettel kezelte a betegeit, együttérzett valós vagy képzelt szenvedéseikkel. Az eredmény a hűvös magatartás, az analízis és a gyengéd nagylelkűség helyes arányú elegye, saját életünkkel való összefüggés nyugtalanít és vonz bennünket Csehovhoz. A Sirály kapcsán arra kényszerülök, hogy megkérdőjelezzem önmagam. Hogy felismerjem magamban Trigorint, Arkagyinát, Nyinát, sőt még Trepljovot is. Tisztán látom bennük saját tapasztalataimat.”
(Andrei Şerban)

Andrei Şerban rendezésében a Sirály kegyetlen és nevetséges komédia, amely felmutatja zavaros, szeretetnélküli és hitehagyott világunkat… Boldogtalan, brutális, kegyetlen emberek, viselkedésük abnormális, reakcióik ösztönösek. Kitömött sirályok az élet színpadán: párbeszédeik félelmetesek, semmitmondóak. Minden feloldódik a groteszkben és a nevetségesben.
(Ludmila Patlanjoglu, Jurnalul Naţional)