Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Interetnikai Színházi Fesztivál – Szatmár

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    A MITEM fesztivál meghívottja a Pornó

    2017. április 19.
    A Harag György Társulat Pornó című előadása idén meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színház által szervezett IV. MITEM Fesztivál (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) programjába, amely Magyarország egyik legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválja. A Visky András által írt és rendezett produkció a magyar fővárosban 2017. április 20-án, csütörtökön, közép-európai idő szerint 20 órától látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

    A fesztivált 2014-ben rendezte meg először a budapesti színház, és az elmúlt három évben 40 ország 61 előadását hívták meg, idén az április 30-ig tartó rendezvényén 11 ország 22 produkcióját láthatja a közönség. Orosz, litván, norvég, dán, svéd, lett, macedón, román, lengyel, olasz és magyar előadások lesznek egymás után a Nemzeti Színház három színpadán, illetve egy külső helyszínen.

    Az idei fesztivál művészeti vezetője a Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila, főszervezője pedig Kulcsár Edit dramaturg, aki egykor a Harag György Társulat irodalmi titkáraként dolgozott Szatmárnémetiben. Az idei seregszemle alcíme Világhírű rendezők, ünnepelt előadások, hiszen az európai színházi élet vezető rendezőinek előadásait láthatja a közönség, többek között Alexander Morfov, Alvis Hermanis, Silviu Purcărete, Eugenio Barba és Eimuntas Nekrosius produkciója is szerepel a programban.

    A fesztiválprogramot a színházi előadások mellett szakmai beszélgetések, könyvbemutatók, kiállítások és közönségtalálkozók is színesítik.

    Visky András és Fornvald Gréti térinstallációja a Nemzeti Színházban
    Visky András és Fornvald Gréti térinstallációja a Nemzeti Színházban

    a Harag György Társulat PR-irodája

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmári színház
    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu