A Csongor és Tünde rejtély, amelyet lassan kétszáz éve próbálnak írók, irodalomtörténészek, színházművészek, esztéták, filozófusok megfejteni.
Mese? Szerelmi románc? Színdarab? Filozófiai traktátus? Drámai költemény az emberi életútról?
Csongor férfi: kincse nincs, hatalomra nem vágyik, a tudásról azt gondolja, valójában senki nem tudja, mennyit ér és mire jó. De küzd, harcol, verekszik: keresi a boldogságot. S boldog, amikor embert próbáló kalandok után megtalálja asszonyát, Tündét, s földi létükben, égi szerelemben örökre összeforrnak.
Vörösmarty Mihály műve mese, szerelmi románc, színdarab, filozófiai traktátus: drámai költemény a szeretetben kiteljesedő emberi életútról.

A rendező ajánlása:

Életünk íve: nekirugaszkodás, emelkedés, egyre magasabbra és magasabbra, aztán lebegés fent, néha nagyon közel az éghez, egy pillanatig úgy érezzük: most tenyerében tart az Isten, zuhanunk, emelkedünk, újra le és újra föl, de már lassan távolodik az ég, egyre gyorsabban ereszkedünk, s ha okosak vagyunk, ha szerencsénk van, ha röpülés közben gondol valaki ránk, akkor puhán, ütközés nélkül, megbékélve érkezünk vissza a földre.
Utunk fölfelé lassabb, hosszabb, lefelé rövidebb, gyorsabb.
Fölfelé nehezebb, lefelé fájdalmasabb.
A röpülés: küzdelem. Ott fent egy pillanatra, s lent – reméljük: örökre – béke.
A röpülés íve: életünk kalandja.
Hármas út és varázskör: élet-út, nap és éj, karjait az ég felé emelő, reménykedő ember.
Az emberiség halhatatlan. Csongor ember: halandó.
Állt a varázskörben, föllépett a hármas útra: röpülni, élni akart.
Élt: röpült – és most, boldog-boldogtalan utazása végén visszaérkezett a földre. Karjában szerelme, Tünde, szívében szeretet, talán csak álmodja: fényárban ragyog körülötte az éjszaka. De boldogan emlékezhet mindarra, amit röpülés, (égig emelkedés, földre visszahullás) közben – emberi életében – átélt. Mindenre, ami megtörtént vele. Mindenre, amit kapott a többiektől. Mindenre, amit adott a többieknek. Mindenre, ami szerelem és szeretet volt az életében.
Talán még ébren van, talán már álmodik.
De röpült.

Szigethy Gábor