Azt akartam, hogy ez az épület már mindig színház legyen – Interjú Szabó Ágnessel
A Gózon Gyula Kamaraszínház kuriózum a hazai független színházak között: saját épülettel rendelkezik, ugyanakkor magánalapítványi formában működik. Geográfiai adottságai révén regionális színházként tekinten magára, a XVII., XV., XVIII. kerület, valamint az agglomeráció (Maglód, Ecser, Isaszeg és Üllő) közönségét igyekszik megszólítani. A színházépületben jelenleg felújítás zajlik, a társulat azonban már készül az újranyitásra. Szabó Ágnessel, a színház igazgatójával beszélgettünk.
– Egy lakás felújítása sem egyszerű dolog, ehhez képest hogyan éli meg a színházét?
Most már viszonylag könnyedén, de voltak nehéz időszakok. Nem volt zökkenőmentes az átalakítás folyamata, és még messze nincsen vége. A színházépület az 1900-as évek első évtizedében épült, kilenc magánember adományából, ami ma már elképzelhetetlen lenne. Az utóbbi 10-15 évben már állandóan gondok voltak a 100 éves épülettel, hol itt, hol ott kellett javítani, toldozni-foldozni.
Rákosmente Önkormányzata szerencsére a szívén viseli az épület és az intézmény sorsát, ezért felkaroltak egy pályázatot, amelyen 2019-ben nyertek is 500 millió forintot a felújításra.
Innentől aztán az ilyenkor szokásos vesszőfutás kezdődött: hol itt, hol ott derült ki valamilyen rejtett hiba – emiatt pótlólagos támogatásra is szükség lett –, hol ezt, hol azt kellett áttervezni, átütemezni. A munka végét még mindig nem látom, de amikor elcsüggedek, próbálok arra gondolni, hogy egyszer majd modern, a produkciókat magas színvonalon kiszolgáló és a közönségnek is kényelmesebb színházépületünk lesz.
– Hogyan újul meg a színház, mi mindent sikerült beépíteni a tervekbe?
A legfontosabb változás, hogy a hozzáépítések révén megnőtt az alapterület. Új bejárati portált alakítunk ki, megújul a közönségforgalmi tér, praktikusabb helyre kerül a ruhatár, a mosdók.
Ezelőtt a stúdiónkban vagy ruhatár volt, vagy színpad, ami elég sok pakolással járt, akár hetente többször is. Most ez a két funkció elválik, a stúdiószínpadunk is rendes műszaki kiszolgáló helyet kap. Az emeleten átépül a nagyszínpad, méltó öltözőket tudunk kialakítani, és a szervezési feladatokat ellátóknak is lesz irodája. A hátsó részen kap helyet a díszletelemek pakolására szolgáló teherlift, egyszóval az eddigi ügyes megoldások helyett most már építészeti kialakításában is valódi színházépületről beszélhetünk majd.
– Korábban volt miskolcon ügyvezető igazgató, a budapesti Katona József Színházban és a Nemzetiben művészeti titkár, a Gózonnak pedig alapító vezetője. Ezzel a szakmai rálátással hogyan tervezi a színház jövőjét?
Jól működő intézmény voltunk-vagyunk, a régiónkban élő 80-100 ezer ember 25 évnyi munka eredményeként megszerette, magáénak tekintette-tekinti a színházát. A közönségünk a kezdetetektől magasra tette a mércét.
Még ha lazítottam volna is darabválasztásnál a gyeplőn, ők maguk nem engedték: Csehov, Brecht, Szakonyi, Örkény, Borbély Szilárd, Thuróczy Katalin, Janusz Glowacki… ősbemutatók éppúgy, mint drámapedagógiai előadások. Csecsemőszínház, gyermek- és ifjúsági előadások. Mindezt a jövőben is így tervezzük, csak most már egy fejlettebb színpadtechnikával, a művészeknek és a közönségnek is élhetőbb épülettel.
– Magánszínházat vezetni manapság nem könnyű.
Nem állítja senki, hogy az. Bennem is vannak kérdőjelek az újranyitás és az üzemeltetés kapcsán, nyilván elsősorban finanszírozási kérdésekben. Az árak, rezsiköltségek emelkedtek, közönségünk hűséges ugyan, de a hosszúra nyúlt szünet után biztosan nem lesz könnyű az újrakezdés. A társulatot, kollégákat se volt egyszerű az elmúlt időszakban lelkesíteni, egyben tartani. Már amennyire ez sikerült, hiszen mindenki máshol kereste a kieső megélhetést, és lesz, aki nem tér vissza.
De hiszek benne, hogy a színházaknak feladatuk van, és abban is, hogy a Gózon fontos kulturális tényező a közösség és a magyar színházművészet életében. Sokat beszélünk manapság mecenatúráról, általában pénzügyi forrást értve alatta. Egyik nézőnk -sikeres üzletember – a felújítás kezdete óta térítés mentesen raktározza nem kis mennyiségben kellékeinket, jelmezeinket. Mi ez, ha nem mecenatúra?
Az ilyen gesztusok újra és újra megerősítenek minket. Ha végre újra megnyitunk, egyik csodálatos előadás követi majd a másikat, és névadónk Gózon Gyula szobra ugyanúgy ott áll majd a homlokzati erkényen, mint eddig, hogy az óráján mutassa: hét óra van, kezdődik az előadás!
Szerző: L.E. (2024. október 8., kedd 12:22) Link a cikkhez