„Nem a tetteimért üldöztetek ti engem, hanem szívem gondolataiért.” /Thomas More/

VIII. Henrik ideje, Anglia. A király által meghirdetett vallásváltás oka, hogy új feleséget szemelt ki magának, a válás azonban az egyházi kánonba tapos. De nem csupán a történelemformáló személyiségeknek kell eldönteni, helyes-e, amit tesznek, a hétköznapi ember életében is fontos kérdés, melyik úton haladjon tovább. Thomas More, a király tanácsadója, papként, az evangéliumi meggyőződést és hitet követi – s ez által sorsot is választ magának.

Haladás vagy elvhűség? Gátlástalanság vagy erkölcsösség? Reálpolitika vagy illúziók? Nem csupán a történelemformáló személyiségeknek kell ezek közül választani, a hétköznapi ember életében is fontos kérdés, melyik úton halad. Bármilyen hitet, meggyőződést, erkölcsi értéket sutba dobunk az érvényesülésért, vagy merünk hallgatni lelkiismeretünkre, benső sugallatokra, ha azok látszólag nem hatékonyak, esetleg hátrányos helyzetekbe sodornak? Életünk fordulópontjain mindannyian vergődtünk már ilyen dilemmák között.

Robert Bolt Egy ember az örökkévalóságnak (The Man for All Seasons) című drámájában Sir Thomas More – másként: Morus Tamás – tragédiáját írja meg, aki evangéliumi tisztasággal vállalta elveit, és inkább elbukott, mintsem hogy megtagadta volna azokat.

Morus (1478–1535) az Utópia című híres könyv szerzője, nem tette le a hűségesküt VIII. Henrikre, amikor az szakított a pápával, mert nem kapta meg tőle a hozzájárulását az Aragóniai Katalinnal kötött házassága felbontásához, hogy elvehesse Boleyn Annát. A király, hogy függetlenítse magát a pápai hatalomtól, önmagát az új, anglikán egyház fejévé tette. Morust, az országszerte nagyra becsült tudóst és lordkancellárt, aki ellenezte ezt a lépést, hazaárulásért perbe fogták és kivégezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták, ő az államférfiak és a jogászok védőszentje.

– A drámairodalomban azok az igazán izgalmas hősök, ahogy Hamlet mondja, akik egy kizökkent világban léteznek. Aztán vagy próbálnak tenni valamit, hogy visszazökkentsék a világot a normális kerékvágásba, vagy elviselik a negatívumait. Robert Bolt hőse, Morus Tamás olyan lázadó, aki egyedül vívja meg a maga forradalmát – mondja Csiszár Imre rendező.

Robert Bolt angol drámaíró a „dühös fiatalokról” elnevezett színházi mozgalomhoz kapcsolódik műveivel, akik az 1950-es években a megalkuvás elleni harcot tűzték zászlajukra (leghíresebb közülük a Dühöngő ifjúságot író John Osborne). Darabjait sikerrel játszották a londoni West End-en, a New York-i Broadway-en, a kor ünnepelt színészei szereplésével, így volt ez a Morus-drámával is: mindkét előadás főszerepét Paul Scofield alakította (New Yorkban több mint 600-szor), akárcsak a dráma filmváltozatában, amely 1967-ben megkapta a legjobb filmnek, a legjobb rendezésnek (Fred Zinnemann) járó Oscart. Az író a legjobb adaptált forgatókönyvért, Scofield a legjobb férfi főszerepért járó szobrot vehette át. Bolt olyan filmsikerek forgatókönyvét is jegyzi, mint az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó.