Egressy Zoltán darabjának története egy Irgács fantázianevű magyar faluban játszódik, valahol a világ végén. A szerző, a fantázia segítségével, teret nyit egy olyan helyszín és világ megteremtésére, ahol a valóságtól elrugaszkodva egy keserű mese bontakozik ki a sors reménytelenségéről. Egy furcsa kisfalu ez, ahol az emberek el vannak zárva a világtól, saját életük pedig egy mindennapos semmittevés az alkohol gőzében. Nem is tudják, mi történik a világban, a „saját rendjük” szerint élve küszködnek önmagukkal. Meg vannak győződve arról, hogy az életük úgy van rendjén, ahogy van.

A történet központi tere egy kocsma, a találkozások helye, itt a legszembetűnőbb az, hogy semmi esély arra, hogy bármi változás is végbemenjen az itteni emberek életében. A nyomort groteszk humorral ábrázoló szöveg ellentmondásos figurákat sorakoztat fel, sem elítélni, sem elfogadni nem lehet ezeket a szereplőket, mert annyira életszerűek, hogy akár napjainkban is bármelyik elzártabb faluban szembesülhetünk ezzel a fajta felvilágosulatlansággal. Ezzel szembesülve ráébredünk arra, hogy mennyire buták vagyunk mi emberek, olyan mértékben ragaszkodunk a megrögzött szokásainkhoz, hogy egy idő után magával ragad a hétköznapok semmittevése, észre sem vesszük mi zajlik körülöttünk, csak telnek a napok, és ez teljesen megfelel. Felcsillan a halvány remény arra, hogy van igény a változásra, azáltal, hogy az egyik szereplő a nagyvárosban próbál szerencsét. Ez egy emberközeli és földszagú előadásnak tud alapanyag lenni. A kispolgári létet expresszíven domborítja ki a szerző. A kocsmáros lánya, Masni, férjhez kellene, hogy menjen, mert mindenki szerint már abban a korban van. Ő nem szeretne hozzámenni az édesapját erről meggyőző Retekhez, mivel nem szereti a fiút. A faluban megjelenik egy pestről vidékre menekült kezdő író, aki abban a hitben indult útnak, hogy élve eljut Portugáliáig. A titokzatos idegen és a lány egymásba szeret, ez a szerelem egy gondtalannak tűnő illuzórikus világba repíti a lányt, addig tart a rózsaszín felhő, amíg megérkezik az idegen felesége, s haza akarja vinni férjét.

A nagyvilági nő itt szembesül azzal, hogy őt tulajdonképpen elhagyták, hisz a férj Portugáliába készül, és oda nem visz magával senkit. Masni megbocsát az idegennek, hiszen benne látja a továbblépés esélyét, azt, hogy valaha is ki tud kerülni az őt körülvevő szennyből. Már mindenki elment, az összes barátja és ezek után próbálta győzködni önmagát arról, hogy jó az neki, ha egy kiskocsmában élheti le az életét. Ebből az illúzióból rángatja ki az a bizonyos idegen, s elhiteti vele, hogy szereti. Masni amilyen naiv és „együgyű”, bedől a férfinak, és csak akkor eszmél rá a valóságra, amikor eljegyzésre kerül a dolog. Megszűnik az egyetlen lehetőség a boldogságra, vagyis, hogy elhagyja ezt a falut.

                                                                                    Zakariás Zalán, rendező