„Az élet kabaré”, mondja a századelőt idéző sikerdal, és nem véletlenül. A kabaré lényege a színház, a show-varieté és a közélet iránti mohó szenvedély. Éltető közege a modern nagyváros. Azok a nagyvárosok, amelyek a huszadik század elején váltak világvárosokká, s kezdték egyre inkább megismerni, magukévá tenni egymás kultúráját, szórakozási formáit, zenéjét. Skandináviától Németországon át egészen a Balkánig ugyanazokra a dalokra táncoltak a lokálokban, ugyanazokat a dalokat fütyülték a suszterinasok – persze megőrizve saját egyedi hangzásukat, és saját hagyományaikat. Megjelent a film, sohasem látott népszerűségével beköltözött a szalonokba a cirkusz, és mulatott a nép, mindenáron… Koncert-színház költözik a Katona színpadára, különleges orfeumi látványvilággal, jelmezekkel, élő zenekarral, a színészek pedig nem csak táncolnak és énekelnek tíz nyelven, hanem a korabeli varieté-előadókhoz méltóan további meglepetésekkel is szolgálnak.

Márkos Albert zeneszerző a tízes, húszas, harmincas évek zenei kölcsönhatásait keresi Skandináviától a Balkánig, Ibériától Kelet-Európáig, szövegben-zenében, hat színész és egy zenekar előadásában. A színészek egy-egy nemzet képviselőiként az adott kultúrkör kávéházi zenéitől indulnak el egymás felé és mutatják be a korabeli Európa szalonzenei világának formálódását.

Baudelaire: A vakok

Nézd őket, lelkem; oly ijesztő, bús csapat!

Mint furcsa bábok, a mosolyt ajkadra lopják.

Holdkórosak gyanánt járnak s mélázva dobják

nem tudni, hogy hová, vak pillantásukat.

Szemük, honnan kiszállt, eltűnt az égi szikra,

minthogyha messze, fel, meredne, ég felé,

sohase láthatod a kövezet fölé

hajolva zord fejük lecsüggni vállaikra.

Így járják éjüket, a nagy sötét gödört,

amely az örök Csönd testvére. Zúg, süvölt

a Város, zeng, kacag; s vakon e vad zenében

én is, az iszonyig keresve a gyönyört,

tántorgok, mint ezek; de jobban meggyötört

szívvel kérdem: 'Vakok, mit lestek ott az égen?'

Babits Mihály fordítása