W. A. MOZART: LA FINTA GIARDINIERA
(Az álruhás kertészlány)

Az ifjú Mozart nyolcadik operáját, Az álruhás kertészlányt 1775-ben mutatták be Münchenben, csaknem egy időben a szerző 19. születésnapjával. A mű Giuseppe Petrosellini olasz nyelvű szövegére íródott. Bár öt évre rá megszületett a darab német nyelvű változata is, mi mégis az első, az olasz verzió mellett döntöttünk, némi rövidítéssel; az eredeti három felvonás helyett két felvonásban játsszuk a művet. Ha a szöveg még el is marad az érett operák Da Ponte által is fényezett virtuóz verselésétől és zseniális dramaturgiájától, a zene már igazi Mozart. Csupa szín, ötlet, szépség és tehetség, áradó fiatalság.

A történet három szerelmespár konfliktusokkal terhes sorsát bonyolítja. A fő szálon Belfiore gróf és Violante Onesti bárónő története fut. Szenvedélyes kapcsolatuknak egy éve egy csaknem tragédiába torkolló féltékenységi dráma vet véget. Ugyanis a gróf kardjával olyan súlyosan megsebesítette kedvesét, hogy halottnak vélve a lányt, kétségbeesésében világgá futott. Violante azonban felépült, és álruhát öltve - hűséges szolgája, Nardo kíséretében - a nyomába eredt. Így érkezik egy eldugott olasz falucskába, ahol Nardóval egyszerű, dolgos testvérpárként a polgármester, vagyis a Podesta szolgálatába szegődnek. Violante Sandrina álnéven a kertet gondozza, Nardo pedig mindenesként főleg a cserfes szobalány Serpetta meghódításával kísérletezik, egyelőre sikertelenül. Serpetta a Podesta szeretője volt, ám mióta az új kertészlány megjelent a színen, a ház urának szíve már csak őérte dobog.

A harmadik pár férfi-hangja Ramiro lovag, a szomszédos földesúr. (Az ifjú szerelmest Mozart ugyanis nadrág-szerepnek írta, vagyis női hangra, férfiruhában.) Ramiro újabban költözött ide, és bár gyakori vendég a Podesta házánál, nem is sejti, hogy egykori szerelme, aki szívtelenül faképnél hagyta őt, nem más mint a Podesta unokahúga. Amikor a Podesta bejelenti unokahúga megérkezését - akihez még ma fényes kérő is (Belfiore) látogat -, a két érintett, Ramiro és Violante-Sandrina teljesen gyanútlan.
Csak a fináléban robban a bomba, ahol Belfiore gróf - a fényes kérő - felismeri az ájult Sandrinában halottnak hitt kedvesét, és egy pillanat múlva Ramiro és Arminda is megdöbben, amikor váratlanul összetalálkoznak. A helyzet olyan komplikált, hogy az első finálé végéig senki nem lel kiutat belőle.

A második felvonás szinte végig a szerelmesek féltékenységéről, és az új helyzet kiúttalanságáról szól. Sandrina tagadja, hogy ő lenne Violante, s később, amikor Milánóból érkezik egy leirat, miszerint Belfiore grófot Violante Onesti meggyilkolásának a vádjával körözik, már hiába állítja, hogy ő az, akit „megöltek”, senki nem hisz neki. A lány világgá megy, és a társaság több csoportra oszolva keresésére indul a vaksötét éjben, medvebarlanggal, szakadékokkal fenyegető hegyvidéki tájon. Amikor összefutnak a sötétben, mindenki eltéveszti párját, és csak Ramiro fáklyásai vetnek fényt a díszes gyülekezetre. A nagy együttes végére Sandrina-Violante és Belfiore szemmel láthatóan megtébolyodik, ám mindkettőt lefogják és börtönbe csukják.

Előadásunk itt szünet nélkül elvezet a szerelmesek egymásra találásáig. Violantét és Belfiorét a Podesta szökni hagyja; ők végül kibékülnek és összeházasodnak. A hírre Arminda is feladja ellenállását, és enged Ramiro ostromának, míg Serpetta igennel boldogítja Nardót. Csupán a Podesta marad „pártában”, de azért ő is jó képet vág az általános ünnepléshez.

Oberfrank Géza